2012. július 28., szombat

Pihi & Olimpia

A hét szépen telt. 5 nap helyett viszont csak 4-et kellett dolgoznom. Megkaptam a beosztásom a következő 2 hétre is, sajna csak csütörtökre és péntekre raktak be. Visszajött Nievh ( nem biztos, h így kell leírni a nevét :) ), 2 hétig még lesz, aztán megy vissza Írországba. Elvileg a beteg lány is meggyógyult, így ő is visszatér majd a munkába. Nagyon remélem, h legalább heti 3 napom lesz, annyival egyelőre megelégednék, viszont ha 3-4 hónap múlva is csak heti 2-3 napokat kapok akkor elkezdek új helyet keresni.

Lehet, h ez így szemétségnek tűnik, vagy bunkóságnak, h ők betanítanak . . . stb, vmiből viszont fizetni kell a kiadásainkat és ha nem akarnék félretenni semmit akkor akár maradhattam volna Budapesten is. Na persze még ha itt is nullára jövök ki, akkor is boldogabb vagyok mint Magyarországon, szval már ezért is megérte, na de akkor is. Az embernek vannak céljai amiket szeretne elérni. És azt heti 2 nap munkával nem lehet, pláne, h a napok mindig változnak, így elég nehéz bármi mást találni mellette.

A boltban egyábként minden rendben, cukik a kutyik, egyre jobban belejövök a vevőkkel való kommunikálásba, tanulgatom a dolgokat. Pláne most lesz rá időm, h elvileg 5 napot nem dolgozom egyhuzamban. Holnap Boston terrier találkozó a parkban, párom szerencsére szabadnapos, így ő is tud jönni, hétfőn megyek a háziorvoshoz gyógyszert íratni meg pár dolgot kérdezni tőle. Többek között megemlíteni neki, h mostanában elég sok anyajegy jött ki rajtam és aggódnom kéne-e emiatt vagy ez teljesen normális. Kedden fogorvos, szval lesz hova menni, de sztem így is unatkozom majd bőven eleget.

Tegnap volt az Olimpia nyitóünnepsége. Egy kedves ismerősnél összegyűltünk páran ( kb 15-en ) és ott néztük. Jó kis este volt, fél 2 felé értem haza. :)





Egy kicsit vegyes érzéseim vannak a nyitóünnepséggel kapcsolatban. Nagyon szép volt és látványos, de nekem vmi hiányzott belőle és néha kicsit olyan össze-visszának tűnt. A vége pedig csalódás volt, mert nem egyvalaki gyújtotta meg a lángot. Értem én, h új generáció ők a jövő meg minden, de nekem igenis hiányzott az az egy valaki. Viszont nagyon jó volt a james Bond-os jelenet és Mr. Bean is cuki volt. Az meg pláne vicces volt, h mikor GB csapat bevonult a Queen a körmét piszkálgatta, a kamera gyorsan el is ment róla inkább a csapatra. Azért nem lehet neki sem egyszerű, sztem kb a dolgok 70%-a nem érdekli amin meg kell jelennie.

4 megjegyzés:

  1. Ez a közös olimpianézés tök jó!
    Királynőnek sem könnyű lenni!:)

    VálaszTörlés
  2. És onnan nézve milyen az olimpia?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Túl sokat nem látok belőle, max a BBC közvetítésen. :) Szerencsére azokat a helyeket is el tudom kerülni amik állítólag most még nagyobb forgalmat bonyolítanak, így elég elviselhető. :)

      Törlés
  3. Hát igen, a királynő utálta, hogy megint nem lehet a cuki kis corgiekkal ....

    VálaszTörlés