Először is tennék egy kis kitérőt és megosztanám veletek a véleményem az egyik kollegáról. Kedves, aranyos, semmi problémám vele, ha összefutunk dumálgatunk, ennyi. A története a következő:
Megérkezett London-ba, az egyik ismerősénél kapott szállást, majd 2 hétre rá munkát kapott a Disney-nél. Szintén heti 8 órás szerződést kapott mint mindenki más. Gyakorlatilag az első műszakjában kiborult egy gyerek miatt aki nyavajgott. Pár nap után már berakták éjszakára és heti 39 órákat dolgozhatott. Ez nem volt jó neki, merthogy nappal csak 5-6 órát tud aludni és az éjszakás műszak különben is milyen nehéz. Átkérte magát nappalra és kívánsága teljesült. Most viszont csak heti 17-20 órákra osztották be, úgyhogy most az a problémája, hogy keveset dolgozik és különben is normális időbeosztást akar nem pedig ilyen össze-vissza kezdéseket.
Egy magyar átlag munkahelyen valószínűleg a feját leharapták volna csak azért, mert egyáltalán meg meri kérni őket, h nappalos műszakba rakják be. Másrészt pedig ne várja el ugyanazt a mennyiséget mikor nappalra természetesen sokkal több a jelentkező akiket be kell osztani, mert sokan egyetem mellett csinálják egy kis zsebpénzkiegészítésnek. Ő pedig vinnyog FB-on, h normális munkt akar normális időbeosztással. Hajrá. Meg lehet szerezni, de sztem nem ártana megbecsülnie azt amije most van.
2 héttel kiérkezése után gyakorlatilag teljes munkaidős állást kap, a hisztis & nyafogós & nem tudják mit akarnak vevőkkel nem kell foglalkoznia. Meglátásom szerint sokan rohadtul nincsenek képben a dolgokkal és nem tudják mekkora szerencséjük van.
Na és akkor a beosztásom. Gondoltam megosztom veletek, mert hát miért ne. Tényleg nem egy leányálom, hogy össze-vissza kell menni, de legalább van munkám, reggel pedig aludhatok. :)))
10.17 / 14:00-18:00
10.18 / szabad
10.19 / szabad
10.20 / szabad
10.21 / 16:00-20:00
10.22/ szabad
10.23 / 19:00-23:00
10.24 / szabad
10.25 / szabad
10.26 / 19:00-23:00
10.27 / szabad
10.28 / 16:00-20:00
10.29 / 14:00-19:00
10.30 / 19:00-23:00
10.31 / 15:00-19:00
11.01 / 10:00-19:00
11.02 / 14:00-23:00
11.03 / 09:00-13:00
11.04 / 16:00-20:00
11.05 / 18:00-22:00
11.06 / 19:00-23:00
11.07 / szabad
11.08 / 19:00-23:00
11.09 / szabad
11.10 / 10:00-14:00
A mostani hetem pedig elvileg így néz ki:
11.11 / szabad
11.12 / 11:00-15:00
11.13 / szabad
11.14 / 18:00-23:00
11.15 / 17:00-21:00
11.16 / 19:00-23:00
11.17 / 17:00-21:00
Átlag 20 óra egy héten az ígért 8 helyett, úgyhogy hálás vagyok a Disney-nek. :))) Mert ez azért már egy egész jó összeg lesz ha beindul a dolog. Csak az első fizu volt gáz mivel hónap végén kezdtem gyakorlatilag, de a többi már jobb lesz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése