2013. október 11., péntek

Day 10 - Discuss your first love and first kiss

Az első nagy szerelmemet Ferencnek hívják / ezek a Ferencek :))) /.
Anyukám és az ő szülei régről ismerik egymást és tulajdonképpen én Nikivel voltam jóban, a húgával. Szóval ez a tipikus a barátnőm bátyja eset. Ami az elején reménytelennek tűnt és nem volt éppen zökkenőmentes, szóval tele volt a szokásos tinidrámával, tetszem neki - nem tetszem neki, ő Kömlődön lakik én Pesten . . .

Egy ideig reménytelennek tűnt, aztán egyik nyáron mégiscsak úgy tűnt, hogy lehet köztünk valami és lett is. Úgy éreztem én vagyok a legboldogabb ember a világon. ( Mellesleg meg voltam róla győződve, hogy hasonlít a Gilmore Girls beli Dean-re. ) Az első csók is vele történt, de nem írnám le a részleteket, mert úgy érzem ez eléggé privát dolog, mindent azért a blogba sem. Legyen anyni elég, hogy jó volt, de  más volt mint amire számítottam.

Egyébként pedig természetesen szakítás lett a vége, mint általában minden tiniszerelemnek. Később mág volt ugyan egy rövid fellángolás, de nem tartott sokáig. Ugyan már nem tartjuk a kapcsolatot, néha anyától hallok ezt-azt, legutóbb például, hogy apuka lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése