Hazautazás 2014 Április

Ahogy elnézem a legutóbbi bejegyzésem dátumát és a tényt, h április 15-én már hazajöttem, nem kevés idő telt el, ideje megírnom a tpasztalataimat.

lőször is ugye azért mentem haza, hogy nagyimat meglepjem és felköszöntsem a szülinapján. Meg volt tervezve, anya távol tartja mamát a háztól, h először én érjek ki, anya ugyanis Szokolyán lakik, a ház nappalijában pedig egy duplaméretű üvegajtó van, a házban 6 kutya akik meglehetősen éberek, ergo ha nyitom a kaput ugatás, mama kinéz az ablakon és meglát. Én pedig a "semmiből" akartam előugrani. Ez szépen le is volt egyeztetve, októberben ugye megvettem a repülőjegyet, de még 2 héttel utazás előtt is írtam anyának.

Az indulásom napja úgy indult, hogy reggel 6:30-kor anyukám ír egy sms-t, hogy mikor is száll le a géped? ( 23:55, az elmúlt 6 hónapban nem változott semmit ) Oké, elintéztem, hogy mama itthon legyen. ( Aha, ez tök jó, de arra kértelek, h ne legyen otthon, csak délután menjen ki )

Ezek után megvolt az alaphangulata a napomnak, visszaaludni már enm tudtam, de legalább korán megnéztük Game Of Thrones 4x01-et.

A repülés szokásosan telt ( leszámítva, h anno a Disney-ben találkoztam egy magyar nővel és a kislányával, a repülőn pedig pont ők ültek melettem . . . kicsi a világ . . . vagy követnek :D )

Ferihegyen leszállva rögtön találkoztam is egy bunkó ügyfélszolgálatossal ( na nem velem volt az, hanem az előttem lévő idősebb indiai hölggyel aki mellesleg kiválóan beszélt angolul ). Megérkezve Bejjához megkaptam a fagyimat, ajcsiosztás, macskázás, dumcsizás, alvás, reggel jött Meli ( jó korán ), ki a vonathoz. ÉLmény volt a bőröndöt tolni. Merthogy 1 nagy bőrőnddel akartam hazamenni, ebből az lett, h nagybőrönd + kisbőrönd + hátizsák. Na igen, jövőre tényleg mindenki csak csokit kap, vagy előre hazaküldöm az ajcsikat.

Megérkeztem anyához aki közben elküldte mamát gázpalackért, hogy ne legyen otthon. Kutyik örültek, megszeretgettem az összeset. :) Mikor mama visszaért én elbújtam a mosókonyhában, majd mikor már a nappaliban ült előjöttem. Volt ám nagy meglepetés, nem igazán hitt a szemének. Másnap hazamentem, mama nélkül sajnos, merthogy anya most dolgozik, és az éppen aktuális ideiglenes kutyája félig béna, pelenkázni kell naponta kb 5-6-7x, ha pedig egy kis időre is egyedül hagyják akkor cafatokra tépi a pelenkáját, tartalma pedig a nap folyamán szétkenődik a házban. Szval tök jó, h nagyim miatt mentem haza, szinte mindenkiből többet láttam mint belőle.
Találkoztam apámmal is . . . kár volt. A pia már annyira leamortizálta, h össze lehetne keverni egy hajléktalannal. A könnyeimet fojtottam magamba míg vele voltam, gyorsan le is léptem.
Egyik barátnőm lemondta a találkát. A találkozásunk napján reggel küldött egy sms-t, h bocsi, mégsem kaptam szabadnapot, meddig vagyok a városban és vasárnap ráérek-e. Nem, nem érek rá, napra pontosan mindenki be volt osztva. Ez nem olyan, h oké, tegyük át máskorra, majd összehozzuk. Nagyon jólesett mindenesetre.
De legalább a tényleg fontos embereket láttam, és túristát is játszhattam, körbejártam Pestet a fényképezőmmel és sok-sok időt töltöttem BFF-el. :)

És, h láttam-e változást?
Láttam. Láttam a próbálkozást, nyíltak új helyek, ugyanakkor azt vettem észre, hogy egy korosztály hiányzik. Valahogy a 30-asok hiányoznak. Aztán persze nem, mert ott vannak, de hozzáöregedtek a 40-es korosztályhoz akik emg már kb 50-nek néznek ki. Szinte láttam a gyötrődést és fájdalmat az emberek arcán, hogy 70%-uk rosszkedvű. Az árak pedig kb mint itt. Csak nem mindegy, hogy egy £1100-os fizetéshez viszonyítom vagy egy £270-hez. És lehet mondani, h igen itt a lakhatás drágább meg a közlekedés is . . . ez mind igaz, de akkor egy élhetőbb környezet vesz körül. Mosolygos emberek  akik ismerik a kérem és köszönöm szavakat, előre engednek a buszon csak mert nő vagyok, elnézést kérnek, és ha egy szolgáltatásért fizetek akkor nem úgy viselkednek, h még ők tesznek nekem szívességet.

Mindent összegezve, kb jó volt hazamenni, de elég is volt. Igazából nem terveztem hazautat a következő 2 évre, amiből persze az lett, hogy szeptemberben megyünk esküvőre Vecsésre, tavasszal pedig párom családjához, h megismerjenek. De megfogadom, h utána tényleg nem megyek haza 2 évig. Nem érzem úgy, h szükségem lenne rá.

( Képek majd a következő bejegyzésben. )