Emberség

Egy hajléktalan férfi újságot szokott árulni a munkahelyem közelében. Általában a Starbucks vagy Waitrose előtt. Mikor van nálam kp néha veszek tőle.
Ma a környéken jártam és láttam, h ebben a hőségben is kint áll. ( Na jó, 24 fok, de tűző napsütés és ez itt már hőség ).
Gondoltam megkérdezem kér-e vmit, kávét, teát, hideg üdítőt, egy szendvicset.
Azt kérdezte kaphata-e vmit enni. Ha lehet olyat amit a mikróban meg lehet melegíteni.
Még most is a szívem szakad meg érte. :(((

Nem tudom mi történt vele, h ide jutott, de jó látni, h nem adta fel és próbálkozik. Mindig kedves, aranyos, egyáltalán nem tolakodó, biztos ezért is szimpatikus.
Szval ma belegondoltam mennyire természetes nekem, h bemegyek a Starbucks-ba és otthagyok £4-ot egy karamellás frapuccinora ha épp ahhoz van kedvem, vagy úton hazafelé a Tescoba egy pizzáért ha nincs kedvem főzni, és úgy általánosságban mennyire kényelmes és könnyű életem van az övéhez képest.

Kicsit jobban belegondolva szinte semmit nem teszek másokért , és emiatt most elég szarul érzem magam.
Mármint persze kedves vagyok, előzékeny, tisztelettudó, néha adakozok utcai zenészeknek, havonta támogatom az RSPB-t, elég sokszor vásárolok charity boltokban, de most úgy érzem ez nem elég és tbbet kéne tennem.

Szóval egyelőre az jutott eszembe, h mivel amúgy is elég gyakran főzök, egy adagot félreteszek neki és a boltban tartom a fagyasztóban. Télre tudok neki sálat & sapkát kötni / horgolni, takarót is. Legszivesebben persze felvenném hozzánk dolgozni, sztem hamar megtanulna kutyát fürdetni, de mivel nem én vagyok a tulaj, ezért nem tehetem meg. :(
Hallottam, h Brixton metróállomásnál van egy hűtő ahova az emberek élelmiszert tehetnek be, akinek pedig szüksége van rá elviheti. Arra gondoltam sütök vmit és beteszem. Egyrészte mert jól sütök, tovább eláll és nem hiszem, h sokan tennének be tortát.Egy kis kényeztetés mindenkinek jól jön.