Szeptemberben kivettünk pár napot és útnak indultunk. Természetesen kutty is jött velünk, így a repülés kizárva, jogsija csak Frankynek van, de kizárt, h innen felvezessen Skóciáig X év kihagyás után. Szóval maradt a vonat: Caledonian Sleeper
London Euston állomásról indul este 9-kor és reggel 7-re Inverness-be n van. Kutyabarát, és csak egy extra £30-os charge van a kutyára ( takarításra).
Kicsit aggódtam, h mi lesz Bo-val, az út ugyanis 11 óra. És elvileg kibírja, de itthon pl késő este még kiengedjük, aztán mikor valamelyikőnk reggel korán kel ő is kiengedi 6 körül, szóval az azért más. Néztük, h hátha megállunk vhol hosszabb idpre, mondjuk 5-10 percre ahol csak leugorhatnánk a kutyával, lepisili az első bokrot és már szllunk is vissza, de a legközelebbi ilyen állomás Edinburgh ahol 20 percet áll a vonat, az viszont a nagy állomáson. Ki tudja késünk-e, melyik vágányra érkezünk, nem ismerjük a környéket, tuti lekéstük volna a vonatot. Szóval maradt az a megoldás, h Bo kapott itthon vacsorát, Londonban az állomás előtti kis parkban még pisilt egyet és reménykedtünk a legjobbakban.Szerencsére nem volt semmi probléma, sztem a kutya jobban aludt mint én. Gyakorlatilag átaludta az utat. Persze vittük a szokásos utazós plédjét és az épp aktuális kedvenc játékát, ami jelen esetben egy zörgös brokkoli.
Leszállás után rögtön találtam is egy unicornt :)
Ami egyébként hivatalos állata <3
Még felszállásnál becsekkoltak minket, megmondták melyik kocsi, hányas kabinja a miénk. Lehet reggelit foglalni, de mi inkább leszállás után kerestünk vmit a környéken. És a reggeli kávé benne van az árban. Érkezés előtt kb fél órval pedig szólnak, h nemsokára ott vagyunk.
Érkezés után gyakorlatilag csak kisétáltunk az állomásról és a reggelizőhely felé indultunk ami sajnos még nem volt nyitva. Általában nyitva vannak, de akkor épp nem. Mindegy, az egyik közeli hotelbe mentünk, szerencsére a kutya nem volt probléma, csak a bár részen ülünk le, nem az étteremben és gyakorlatilag legalább minden második ember aki elment mellettünk mosolygott és simizte Bo-t. :D
Reggeli után Franky elment átvenni az autót, mivel tömegközelekdés nem igazán van, ez így sokkal egyszerűbb volt. Nem mondom , h nem tartottunk kicsit tőle, de nagyon ügyesen vezetett.
Vicces mert foglaltunk egy manual, Nissan Qashqai-t, erre kaptunk egy automata Kia Sportage-et. Na mindegy. A féket kicist szokni kellett, mert iszonyat érzékeny volt, de 2 nap után semmi probléma nem volt.
Nagyjából megvolt, h mit szeretnénk megnézni, hiszen főleg azért mentünk, h ceremónia helyszínt találjunk, de nem volt kötött utiterv. Szóval ez kb úgy nézett ki, h nagyvonalakban megvolt melyik irányba megyünk, vagy melyik tóhoz / hegyhez, Franky vezetett én pedig mikor vmi szimpi volt akkor szóltam, h álljunk meg :D Szerencsére egy csomó helyen volt parkoló az út mellett, mindenféle kilátók.
Ennél nem igazán tudtam elönteni, h vajon jó jel vagy sem, de végül úgy döntöttem jó.
Be kell vallanom, az első benyomás nem volt túl jó a szállodáról. Nem igazán értettem a koncepciót, h a főépületnél egy baromi nagy vadász íj van a falon, mellette akertben meg görög szobrok. Minden rendben ment a bejelentkezéssel, első emeleti szoba, közel a kijárat ( jól jön a reggeli / esti kuttysétához ), majd a szobába belépve nézem, h ez baromi nagy. Upgradeltek minket. Lovely. Illetve mégsem. Merthogy mintha a 80-as évekből ottragadt bútorokat és dekort hagyták volna a szobában. Az ahgyján, h csúnya, de a falon foltokban jön le a tapéta, az ablakpárkány lekopva, ) beépített rádió a fejtámlában ), 1 konnektor, szóval vagy a lámpa ég vagy a telefonod töltöd, foltos lámpabúra . . . stb. Az, h nem voltam lenyűgözve enyhe kifejezés. Mert mikor lefoglalsz vmit a honlap alapján ahol a gyönyörűen felújított szoba képei vannak majd egy 30 évvel öregebb lepukkant szobába raknak . . . nem ezért fizettem. A biztosíték kétszer is lecsapódott mire rájöttünk, h az előszobában a falilámpát nem kapcsolhatjuk fel, mert az okozza. A raditátor nem működött, kaptunk egy mobil radiátort ami viszont hangos volt és nem lehetett tőle aludni és egyéb apróságok. De mindegy, már kipakoltam, és igazából csak nem akartam hisztizni, de nem kicsit voltam pissed úgy kb 2 napig.
Másnap találkoztunk a hotel esküvőszervezőjével aki megnyugtatott, h nem, a vendégeink a szépen felújított szobákban lesznek és mi is.
A szálloda többi része egyébként szép volt.
Hihetetlen egyébként mi mindenre kellett válaszolnunk és mennyi lehetőség van esküvővel kapcsolatban: sorfal, tűzijáték, bejelentés, beszédek . . .
Velünk egyszerű dolga lesz a hölgynek, csak egy csendes vacsora és ennyi. Egy ideig esküvőt sem akartam, de visszagondolva sztem rosszul érezném magam ha a család és tényleg a legközelebbi barátok nem lennének ott.
Igazából minden nap kirándulni mentünk, a kutya baromira élvezte, esténként csak kidőlt a szállodában.
Loch Ness
a kabin szintén kutyabarát és nem kell nekik külön jegy
Sajnos zuhogó eső volt mikor mi mentünk, kimentem a teraszra fényképezni egyet és ennyi.
Viszont ezer köszönet az illetőnek aki adott nekünk két jegyet a gondolára a parkolóban :D
Chanonry Point-nál még delfineket is láttunk
Találkoztunk az esketőnkkel is. Nagyon aranyos nyugdíjas tanár néni, de kedves, közvetlen és vicces. Bevezetett minket a skót eküvői szokásokba, ki is választottunk párat amit majd mi is szeretnénk beiktatni a ceremóniába.
Megkóstoltuk a szálloda konyhájának menüjét is és szerencsére mindketten nagyon elégedettek voltunk. :) És mellesleg kb végigzabáltuk az utta, annyi jó helyen ettünk. Az egyik legjobb a Havelock House Hotel bárjában volt. ÚRISTEN ANNYIRA FINOM VOLT!!!
Illetve utolsó nap még megvacsoráztunk Inverness-ben, a Snow Goose-ban . . . unbelievable <3
Gombás rizottó csirkével és halloumival . . . csak rágondolok és folyik a nyálam
És a Viking Owl, Aviemore-ban
És természetesen kutyusboltba is be kellett ugrani, nehogy már skót nasi nélkül jöjjünk haza
Skocia es Irorszag a mindenem, remelem egyszer eljutok mindket helyre. :)
VálaszTörlésA lagzit anno en is igy kepzeltem el, de lustabb vagyok annal minthogy mindennek utana jarjak, ugyhogy 2 tanu, utana ebed majd mindenki megy vissza dolgozni. :D
Teged baromira irigyellek ezert. :) <3