Már nagyon fáradt volt és nagyon nem érezte jól magát.
A napi séták ( 10 méteres bicegések és sokszori összeesések ) mellett itthon is csak az ágyán volt, mert már nem tudot felállni és átlag 6 alkalommal pisilt be.
Folyamatosan cseréltük alatta a training padet és mosdattuk & törölgettük le, de már csak nyűszögött, sehogy sem volt jó neki.
Eredetileg januárban kísértük volt utolsó útjára, de az utóbbi időben olyan rohamosan romlott az állapota, hogy nem lett volna fair vele szemben ha magunkkal tartjuk.
Így egyeztettünk az orvossal, átcseréltem a szabadnapomat és december 30-án átsegítettük a Szivárványhídon.
Sztem ennél nehezebb dolgot még nem kellett tennem. Búcsút venni egy baráttól & családtagtól úgy, h neki nincs beleszólása nagyon nehéz, de nem volt más választásunk. Orvosilag mindent megtettünk amit csak lehetett és láttuk rajta, h ez már neki sem jó.
A karácsonyt szerencsére még velünk töltötte, csak úgy potyogtak a nasik az égből és sült bárány volt vacsorára, utolsó napján pedig steak ebédre. November óta már nem figyeltünk oda a súlyára. Persze nem etettük túl, de ha egy kicsivel több táp kerül a tányérjába vagy repült még 1-2 sajtos kutyakeksz, na bumm.
Délután érkezett Filipe, Lord orvosa egy asszisztenssel. Alá kellett írnom egy papírt, nem is láttam mit mert a könnyektől nem láttam semmit.
Elmondta, h mire számíthatunk ( nagy sóhaj, pisi & kaki, hiszen az izmok elernyednek, kisebb rángatózás a szem és száj körül ). Először beültették neki a branült ( szegénykémnek olyan rossz a vénája, h csak második próbálkozásra tudták ), majd kaptunk még egy kis időt, h mégegyszer elbúcsúzzunk tőle.
Végig zokogtuk az egészet, de az nyugtat minket, h itthon történt az ágyán, nyugalomban, minket látott utoljára, végig mellette voltunk és simiztük. Franky ölébe hajtotta a fejét és elaludt. Nem igazán jó szó rá, de "szépen" ment el. Habár akkor is szörnyen éreztem / érzem magam és nem győztem bocsánatot kérni tőle, h ezt tettük, de nem volt más választásunk.
Nem sokkal később megérkezett Eszter ( Lola gazdi ) és elvitt minket kocsival Essex-be, merthogy az egyetlen krematórium ami nyitva volt az év végén és ahova nem kellett időpont és még nyitva is voltak estig csak jó 1 óra autózásra volt. Mert persze felvételt aznap nem csináltak. Szóval még autóztunk nem keveset a jó kis angol ködben.
Nagyon segítőkészek voltak mikor megérkeztünk. Van egy külön kis ravatalozó ahova vihettük, elbúcsúzhattunk tőle majd egy külön szobában megbeszéltük a további dolgokat, mint hamvasztás, urna, hamvak visszaszállítása. 5 nap telt el, remélem hamarosan "hazajön".
Nagyon - nagyon hiányzik :(
Még mindig elbúcsúzom tőle este ha aludni megyek és a kedvenc plüss békája ott van az éjjeli szekrényemen.
