Egyszerűen nem tudom mit várnak el tőlem. Legyek cuki mosolygós önmagam vagy kicsit komolyabbnak látszó egyén? Az a baj, h mindkettő vagyok, sőt még nagyon sok minden más is, de NEM TUDOM MIT AKARNAK.
Jelentkeztem már mindenféle állásra a takarítótól kezdve a logisztikai asszisztensig, de alig hívtak vissza valahonnan. Még az önkéntes munkáról sem kaptam visszajelzést. Ami azért elég vicces.
Ugyanakkor meg azt látom, h mindenki elhelyezkedik. Igaz, ismerősök által, de olyan is van aki nem. És én örülök nekik, de mikor következek végre én?
Közben meg páran sztem azt hiszik, h nem próbálkozom. De igen. Próbálkozom. És sztem nem is tudják, h ez milyen nehéz. Alapvetően ugyanis egy zárkózott ember vagyok, és vadidegen helyen, idegen környezetben, ahol én vagyok a "vendég / bevándorló / akárki", meglehetősen nehéz tud lenni. Az, h kedves vagyok, csak egy dolog. Nagyon kevás embert engedek be a belső körbe és nem is akarok emberekkel foglalkozni. Ennek ellenére ezt teszem. Megyek és lassan már könyörgök, h vegyék el az önéletrajzomat. Mert úgy néznek rám mintha valami csúnya-ronda dolgot hurcolnék, de a legtöbb helyen persze közlik, h sorry, de jelentkezz online. Ha meg online jelentkezek vissza sem hívnak. Valószínűleg az állások nagy részére már amúgy is megvan a kiválasztott ember, csak hát kötelező meghirdetni.
Annyira vicces, h az otthoni munkatapasztalatom semmit sem ér. Úgy érzem akkor is előrébb lennék ha elvégeztem volna egy fodrász vagy műkörmös tanfolyamot ahelyett, h főiskolára mentem. Mellesleg annak sem volt értelme. Mert tök jó, h az elméleti részt megtanítják, de gyakorlatban nincs semmi. Utána meg kikerül az illető az iskolából és oké, h diplomája van, de gyakorlati tudása nincsen. Olyan munkára pedig nem fogok jelentkezni ami könnyűnek tűnik, ugyanakkor tudom, h béna vagyok benne. Pedig odáig süllydtem, h babysitteres munkákra is jelentkezek.
Az a baj, h nem érzem magam biztonságban. És itt nem arra gondolok, h megtámadnak / kirabolnak. Otthon tudtam, h ha történik valami, ott a munkám és képes vagyok gondoskodni magamról. Vagy ott van a családom a barátaim. De mi van akkor ha itt történik vmi azzal az egyetlen egy emberrel aki fontos nekem. Elsüllyedek. Itt nincs biztonsági hálóm. Ráadásul képzelhetitek mennyire unom, h vki eltart. Előjönnek a "régi szép emlékek" és ezt senkinek sem kívánom.
Nem tudok gondoskodni magamról. Gyenge vagyok. És ezt utálom.
Munka update: tegnap kaptam egy heti 8 órás munkát. Igen . . . heti. Takarítás délutánonként egy közeli gyógyszertárban. Mindegy, örülök neki. Legalább a havi OTP törlesztésemet tudom majd fizetni belőle meg a telefonszámlámat.
