Na szóval párommal november végén jöttünk össze. Mivel ő London-ban él, így nem mondhatnám, h gyakran találkozunk. Tehát november után a február 12-i nyaralásnál láttuk volna egymást ismét. Ezt kicist megkönnyítettük, és beiktattunk egy januári találkozót. ( Ami egyébként az egyik fogadalmam megvalósításában is segített, miszerint a 26. születésnapomat klföldön töltöm. )
Kivettem 2 nap szabit. Illetve már h-sze napokon is csak 1-ig voltam, mert természetesen mikor betegedjek le ha nem utazás előtt. Szerencsére 90%-ban meggyógyultam indulásra.
Tehát eljött végre a várva várt csütörtök. 17:15-kor szállt fel a gépem. Előző este már online becsekkoltam, így a reptéren csak ki kellett nyomtatni a beszállókártyám és leadni a bőröndöm. Kis bőröndel mentem, 3 napra nem kell túl sok minden, ráadásul 4 liter tiramisu és 1,5 kg bejgli is a táskában lapult. :)
Gép felszállt ( IMÁDOK REPÜLNI !!! ), cirka 25 perc késéssel megérkeztünk London Gatwick repülőtérre. Az útlevélellenőrzésnél nem kérdeztek semmit, a csaj nem is figyelt rám. Thank You . . . aztán ennyi. A csomagot hamar megkaptam és irány ki. :) Aki még nem élte át, nem tudja milyen jóleső érzéssel tölti el az ember szívét mikor meglátja a párját a reptéren. Olyan jó volt végre ismét megölelni. Némi vonatozással megérkeztünk hozzá a Wembley mellé. Már késő este volt, gyorsan bejelentkeztem Facebook-on, h anyát megnyugtassam minden rendben, épségben megérkeztem.
Kedvesem finom vacsorát főzött nekem. :) Budapest ragut csinált. Kicsit másabb volt, de finom.
Megismertem a lakótársait is. Mindenki kedves volt, és persze nem volt őket nehéz meggyőzni kedvességemről és jóságomról hála a tiramisu-nak, ami szerencsére túlélte a rázkódást. Kicsit ugyan összeesett, de így is nagyon finom volt.
Hamar ágybazuhantunk és alvás.
Másnap reggel felkeltünk, Bogyó-val megbeszlétük, h találkozunk, mert anno küldtm ki Franky-nek csomagot amit persze b*szott kézbesíteni, mert neki persze nincs ideje semmire. Kössz 10 év barátság után. Aznap "csak" 40 percet késett. Csomag megkapva, odaadva, indulás városnézésre. Picadilly Circus, Trafalgar Square, Buckingham Palace, Big Ben, Parlament, parkos séta, mókusfényképezés . . . minden ami kell. :) Annyira jó volt kettesben felfedezni a várost. Ültünk szép piros emeletes buszon is ( ez is kipipálva a bakancslistáról ).
London Eye-ra sajnos nem tudtunk felülni, mert jan 7 -20 között karbantartás miatt zárva, de sebaj, majd februárban. Voltunk 4 emeletes játékboltban is a Hamley's-ben. Áááá, na nem semmi volt. Eleve gyermeklelkű vagyok, szóval paradicsomi környezet volt. :)
Este ismét későn értünk haza, még elmentünk bevásárolni is. Mindenki édességet kapott ajándékba. Nem hozok senkinek felesleges hűtőmágnest meg egyebeket. Kivéve Bejja barátnőmnek, de ő egy külön kategória.
Másnap Stonehenge kirándulás volt betervezve, de nem akartuk nagyon besűríteni a napot és előző nap nem akartunk utazási irodát keresgélni, mert ahol jó árban volt a buszos túra ott otthon ki kellett volna nyomtatni a jegyet. Nyomtató meg nincs. Na mindegy, majd ezt is pótoljuk februárban. Szóval aznap is városnézés, Tower Bridge, Tate Museum ( nekem nagy csalódás volt a múzeum, sorry, de nem tudom nagyon értékelni a modern művészetet ).
Elmentünk Stratford-ba is délután, megebédeltünk, aztán shoppingolni akartunk, ami kb sikerült is. Mindenhol leárazás, mindenhol tömeg. Pfujj. Nem leszek gyakori vendég a plázában. Itthon sem bírom őket. De legalább beszereztünk néhány inget páromnak meg egy pulcsit, farmert sajnos nem találtunk. Nekem meg egy tavaszi cipőt ( 3 £ ) szereztünk, ami pont jó lesz februárban a nyaralásnál. Jah és még előtte voltunk a Kings Cross vasútállomáson, ugyanis muszáj volt megnézni a 9 3/4 vágányt. :)
Sétáltunk a rakparton a híd mellet. Forrócsokiztunk a Starbucks-ban. A nap végére ismét lejártuk a lábunkat. Este főzni akartam, de inkább elhalasztottuk másnap ebédre.
Vasárnapra nem volt különösebb program, csak elmenni még némi édességért. :) Kedvesem eléggé indiai környéken lakik, érdekes volt ezt a kultúrát is nagyobb tömegben látni. Gyönyörű ruhaboltok, mindenhol szári, zöldségesek. Érdekes volt. Délre visszaértünk, én elkezdtem főzni. Baconös - sajtos csirkemell, saláta, öntet. Nagyon finom lett. Párom pedig meglepett egy palacsintatortával a szülinapomra. :))) Reggel felkelt, megsütötte, összeállította és berakta a hűtőbe. Desszertnek csak ki kellett venni a hűtőből és meggyújtani a gyertyákat. :) Nagyon jólesett.
Ebéd után sajnos el kellett kezdenem pakolni. Ami nem volt egyszerű az édességmennyiséget tekintve.
Plussz még zacskós csoki, GÜ torta . . . stb. :)
Pkaolás után indulás. Némi metrózás, vonatozás, és már a reptéren is voltunk. Még volt kb 40 percünk amit együtt tölthettünk aztán elindultam az ellenőrzésen.
Nagyon nem akartam eljönni. :( Annyira jó volt ez a pár nap együtt.
Gyors átvilágítás, és már végeztem is. Duty free shop, vettem némi csokit a repcsire, aztán vártam, h kiírják melyik kapuhoz kell menni. Kár volt aggódni, a gép ugynais 50 perc késéssel szállt fel. Mint megtudtam, ez nem egyszeri alkalom. Elég gyakran előfordul ennél a járatnál. tehát vasárnap London Gatwick 19:20-as járat = késés. Így itthon már buktam a buszomat ferihegyről ami elvitt volna a vasútállomásra ahol 2 megálló múlva már Kőbánya alsón lettem volna. Párom viszont volt olyan figyelmes és neten nézte mikor száll le a gép, látta, h ekkora késés van, és foglalt nekem minibuszon helyet. Ezer hála neki érte. Hajnali fél 1-re hazaértem.
Ami ezután jött azt majd holnap mesélem el. :)
Most visszazsámlálás február 12-ig. 1 hét Tel Aviv-ban, utána 1 hét London.
További képek a flickr oldalamon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése