Ha lesz munkám akkor majd kicsinosítom, de addig is így tökéletes ahogy van. Örülök, h végre kettesben leszünk a párommal.
Egyébként képzeljétek, majdnem kaptam munkát. Hogy miért majdnem? Az úgy volt, h voltam interjún egy szemüvegboltban, mondták, h majd értesítenek. Kedden kaptam is sms-t, h a teljes munkaidőset nem, de a részmunkaidős állást megkaptam, szóljak vissza ha érdekel. Próbáltam hívni őket, de nem vették fel. Küldtem egy sms-t, de nem reagáltak. Megint hívtam még őket hagytam hangposta üzenetet, majd másnap jött egy sms, h sorry, de a Boots felvett mögöttük már valakit ők pedig enm szólhatnak bele. Szval így jártam. Az utóbbi egy hétben kb 5 interjún voltam, kedden várok visszahívást egy recepciós állásról ami háziorvosi rendelőben lenne. Szintén csak részmunkaidő, de mindegy, a semminél több. Ismét voltam a Pret-nél is, de csak regisztrálni tudtam, most másik adatokkal hátha. :)
Na szóval most így telnek a napok, szerdán pedig újabb interjúra megyek. *fingerscrossed*
Most pedig néhány kép az új lakásról:
Szőnyegpadló a lépcsőházban. London-ban ahol azért elég sokat esik egész évben.
Vannak érdekes dolgaik az angoloknak.
Cinkapanka,
VálaszTörlésÖrülök, hogy végre összejött a költözés, sok boldog percet kívánok az új albiban :) Nagyon szép, tágas lakásnak tűnik.
Meg lehet kérdezni, hogy ügynökségen keresztül sikerült-e kívenni és, hogy mennyiért?
Üdv: Orsy
Szia!
TörlésAhol a szobat berltuk mellettunk volt egy Tesco ott talaltam a hirdetest. Probalkoztunk ugynoksegekkel is, de horriblis osszget kellett volna igazolnunk. Kb ugy leht szamolni, hogy ha a berleti dij £1500 akkor a havi fizud legyn £3000. atlag eves £35,000-res fizut kertek, de volt ahol £45,000.
Mi aon szerncssek koz tartozunk akik privatban talaltak es jo lakast. Raadasul 1 utcaval arrebb kllett csak koltoznunk. Maj meg jon tobb kp es bszamolo is a jovo heten.
Bocsi, hogy ekezetek nelkul irok, de majd csak 11-en jonnek bekotni a netet. :(
Szia, nagyon tetszik a blogod, mi is hamarosan ki akarunk venni sajat lakast. Mennyit fizettek erte? 1500at? Csak ti laktok benne? Bocsi ha tul sokat kerdezek de hogy tudjatok kifizetni ha te alig dolgozol? Koszi a valszt elore is
VálaszTörlés