2013. január 28., hétfő

Londont is elérte a hóesés. :))) Aminek én nagyon örültem, mert imádom a havat. A londoniak viszont másképp gondolkodnak a nagy fehérségről. Gyakorlatilag pár centi is megbénítja a várost. A reptereken is törtöltek kb 200 járatot, mert 1 cm hó volt  akifutópályán. Valahol megértem, mert fő a biztonság, de ha Norvégiában, Kanadában, Alaszkában le tudnak szállni a gépek nem 1 cm hóban akkor sztem itt is megoldható lenne. Na mindegy. A buszim szerencsére nem késett sokat, időben elindultam és időben beértem a munkahelyemre. Egyik nap pedig kimentem a parkba, h kipróbáljam a szép új gépemet.















Aztán persze mivel minden csoda 3 napig tart a hó is eltűnt. De legalább volt. :) 

A szabadnapomon sétálgattam egy kicsit a Hyde Parkban utána pedig elmentem a Sports Direct-be, kaptunk ugyanis bónuszt a cégtől. 







Nyertünk vmit az első negyedévben és enenk megfelelően az óraszámaink alapján kaptunk egy kis pénzt. Illetve sajnos nem pénzt hanem Bonusbound kártyát. És amit hozzá adtak leírást na az nem volt éppen "up to date", így kiderült, h SD-ben mégsem fizethetek vele, pedig találtam egy nagyon jó kabátot és egy macis sálat. Sajnos nem jött össze, de mindegy, helyette elköltöttük az Argos-ban. WC papír tartó + kefe, új WC deszka ( végre bye-bye delfinek ), tányérkészlet és egy szendvicssütő is hazajött velünk.

Így azért már jobban néz ki. :) Már csak a baglyos zuhanyfüggönyt kell beszereznem és kész a fürdőszoba. Mivel bekerült pár króm dolog, ezért a tükröt nem festem át ezüstről fehérre. 

1 megjegyzés:

  1. Mi már unjuk egy kicsit a havat (Heni kivételével).
    Nagyon szép képeket csináltál!

    VálaszTörlés