2013. június 6., csütörtök

Közeledik

Bizonyám, már csak 12 nap és otthon leszek. Ami pedig még jobb hír, hogy már csak 8 nap munka. Amiből ráadásul csak 4 hosszú műszak. :)))

Tegnap szabadok voltunk, kicsit jártuk a várost. Elmentem a magyar fodrászhoz Orsihoz megmutatni a hajam, hogy mit tudunk vele kezdeni, merthogy szőke akartam lenni, nagyon szőke, de azt mondta ő nem szeretné megcsinálni, mert tönkretenné a hajamat, úgyhogy végül a melír mellett döntöttem. 17-én megyek, kb egy egész délutános procedúra lesz, majd teszek fel róla képet, hogy milyen lett, most egyelőre így néz ki. Tavaly márciusban voltam fodrásznál legutóbb, azóta semmi. Már nagyon idegesít, h nem tudok vele mit kezdeni, hosszú, nehéz és meleg. Úgyhogy épp itt az ideje felfrissíteni.


Utána benéztünk Orange-ba, mert végre lecseréltem a telefonomat, úgyhogy most egy szép új iPhone 4S van a tulajdonomban és a múltkor beszerzett baglyos tok is tökéletesen jó rá. :)




Benéztünk még a Primark-ba is, vettünk néhány nyári ruhát kedvesemnek és egy ruhát nekem is. :) Utána vacsi a Garfunkel's-ben ( ami azért hagy némi kívánnivalót maga után ), aztán hazajöttünk és jól befagyiztunk. 


A tegnapi egy nagyon jó nap volt. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése