2015. szeptember 29., kedd

Lilacsont

Ugyan a többség tudja, de itt mg nem meséltem róla, hogy majdnem egy hónapja új munkám van.


Az állatkert szép volt és megint lehetett jelentkezni szerződés hosszabbításra, amit meg is tettem, de augusztus közepén még mindig nem volt semmi hír, hogy kik maradhatnak, így elkezdtem nézelődni. Egyik nap a városban voltam nézelődni ( táskámban a CV-vel ) mikoris belebotlottam egy kutyásboltba. Korábban már jelentkeztem hozzájuk, de másik üzletbe. Hirdetés nem volt kint, viszont úgyis volt a listán kakazacsi, így beugrottam, megvettem, beszélgettem az egyik vevővel, majd megkérdeztem az ott dolgozó hölgyet, h nincs-e véletlenül felvétel náluk. Volt. :D Otthagytam az önéletrajzom és másnap jött a hívás, h mehetek interjúra. Nagyon izgultam, hiszen kutyusboltról volt szó, ráadásul közel hozzánk, nem kellett volna 1-1.5 órát utazgatnom naponta ( egy útra ). Szerdán volt az interjú, a tulaj mondta rögtön, h oké, akkor lesz egy próbanap. Próbanap megvolt szombaton, egy másik magyar lány dolgozik egyébként még az üzletben ahova kerestek embert. Én már vasárnap nagyon vártam a hívást, h mondanak vmit, ha nem akkor azt, de legalább vmi információm legyen. Vasárnap semmi. Hétfőn folyton a telefonom nézegettem. Semmi. Aztán később láttam, hogy e-mailt küldtek, gratulálnak, szeretnék ha csatlakoznék a csapathoz.

Azt már az interjún megtudtam, hogy az első három hónap próbaidő ( nem nagy dolog, a legtöbb helyen ahol állandó szerződést ajánlanak ez van ), nullaórás szerződéssel ( és elég alacsony órabérrel). Nah a dolog második felének nem örültem. Ugyebár másfél év Disney-s tapasztalat ( igaz ott 8 órás szerződés volt ) az ígéret túlórára, ami általában volt, de volt, h nem. És ugyan megfogadtam, hogy nulla órás szerződést soha nem írnék alá, de kutyusboltról beszltünk és nagyon úgy láttam, h tényleg kell nekik az ember, úgyhogy rábólintottam.

A dolog vicces része, hogy hétfőn mikor a válaszra vártam David ( zoo-s manager ) odaadta a szerződés hosszabbításomat, hogy majd írjam alá, majd délután ugye megtudtam, h felvettek az új helyre, így kedden már úgy mentem be, h beadtam a felmondásom. Gyorsan felpörögtek a dolgok, augusztus 29-én már az első műszakomat csináltam.

És az első hónap tapasztalatai?

Öröm & boldogság & nyugalom.
Megvan a beígért óraszám, cukik a vevők, bíznak bennem, meghallgatják a véleményem, kicist nagyobb felelősség mint az állatkertben. Szval egyelőre happy vagyok. Illetve itt látok fejlődési lehetpséget is. Mivel csak 3 bolt van Londonban, így egy kis cégről beszélünk, de terjeszkedni akarnak és reméljük, h ez sikerülni is fog. Nem feltétlenül szeretnék mindig a boltban lenni, így ha később adódik a lehetpség akkor buying and merchandising is érdekelne. Már most azt nézem mit érné meg árusítani és mi az ami nagyon nem megy.

A hülye vevők persze itt is megvannak: vegetáriánus a kutyám, vagy 8 éves, de még puppy táppal etetem, vagy 5x adok enni naponta a Francia Bulldogomnak és csodálkozom miért majdnem 20 kiló szerencsétlen. Vagy az arab család akik macskát akarnak de azonnal, vagy a másik arab család akik dalmata kölyköt, szintán azonnal, mert 3 nap múlva utaznak el és vinni akarják a kutyát is.

De a durva mégis az mikor olyan kérdésekkel jönnek be, hogy feltölthetik-e a bérletüket, vagy felrakhatják-e tölteni a telefonjukat, árulunk-e varrókészletet, vagy játék tabletet gyerekeknek és merre vannak a bébiruhák.

Merthogy amúgy mikor bejönnek az első dolog amit meglátnak, azok a nyakörvek és pórázok, de hát ki tudja, biztis a varrókészlet új tartozékai. Azt hiszem lesz majd egy külön poszt a furi kérdésekről.

És akkor most néhány kép a vásárlókról . . . 



Bubuci bejött velem dolgozni egyik nap :) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése