2017. május 7., vasárnap

Kanári - szigetek

Ismét ránkfért egy kis pihenés. így a márciusi szabadságunk alatt felpattantunk a repülőre és meg sem álltunk Maspalomas-ig.
Az időjárás miatt kicsit féltünk, mert "csak" 21 fok körüli hőmérsékletet jósoltak, de szerencsére jó időnk volt.
Szóval . . . reggel korán kelés, mert 8 után kicsivel indult a gépünk. Minden rendeben volt az úton, volt nálam könyv, ipad, így aránylag hamar eltelt az a cirka 4 óra. Ablak mellett ültem, jó volt látni a hegységeket felülről. hihetetlen milyen szép minden.
Érkezés után hamar megkaptuk a bőröndöket és olyan szerencsések voltunk, h a reptéri transzfernél egyedül mi ültünk a kisbuszban :D
A becsekkolásnál is minden simán ment, elfoglaltuk a szobát, kicist lepihentünk sétáltunk egyet a környéken, aztán mentünk is vacsizni. ( Mit ne mondjak, 1 heti all inclusive azért meglátszott rajtunk mikor hazajöttünk :D )
A hotel nagyon jó helyen volt, gyakorlatilag ha kisétáltunk a partra már kiépített út volt, és végig mellettünk további szállodák - éttermek.
Napjaink nagyobb részét a medence mellett töltöttük, idén is sikerült leégni kicsit, de legalább nem anynira mint Cape Verde-n. reggelente kicsit felhős volt sz ég és fújt a szél, de délre kitisztult.
Egyik nap elmentünk megnézni a homokdűnélet . . . OMG mintha a sivatagban lettünk volna. Azért jó volt tudni, h az út végén ismét civilizáció vár minket és nem csak a homok. Most sajnos nem csatlakozott hozzánk egy kutya sem, a szigeten amúgy sem látni kóbor ebet. Még egy kicsit gyalogoltunk, nézeldődtünk, útközben belebotlottunk egy botanikus kertbe is, aztán a hátralévő távolságot már busszal tettük meg ami látván , h mennyi volt még hátra a szállodáig egy elég jó döntésnek bizonyult.
Túl sok helyivel nme találkoztunk, leszámítva a hotelt és a kisboltot ahova bementünk, gyakorlatilag az egész sziget nyaralóövezet , így mindenhol turisták vannak.
Egyik nap átmentünk Puerto de Mogan kikőtőbe, mert azt olvastam van egy elég nagy piaca. Busszal kb 45 perc az út, nagyon jól szemügyre lehet venni a szigetet, gyakorlatilag mintha építési törmelék borítaná az egészet, pedig nem, csak ott tényleg ilyen a táj. Kövek mindenhol.
A piac nekemc salódás volt, mert konkrét piacra gondoltam, nem a helyi kínai üzlet kínálatára, de mindegy, maga a kikötő nagyon szép és a helyi virágokkal befuttatott házak is. ÉS . . . találkoztunk egy magyar nénivel aki kűrtőskalácsot árul a piacon.
Esténként vacsora után néha megnéztük a műsort, volt rúdtánc és Grease előadás is, utóbbinál az egyik szereplőt láttuk 2 éve Cape Verde-n, a főszereplő lány, pedig magyar volt.
Szóval csupa jó élménnyel gazdagodtunk. Nagyon élveztük a pihenést, semmittevést, olvasást és persze a napsütést. Azt hiszem visszamegyünk még :)

























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése