Barátnőm kislánya lett 3 éves, ráadásul nemrég költöztek, szóval házavató és szülinap volt egyben.
Az első kérdésem az volt hány gyerek lesz, azt mondta 5-6, ne pánikoljak. ( Túl jól ismer )
A második kérdés, h vihetem-e a kutyát :D Nem volt belőle probléma.
Kb 3 óra alatt oa is értünk lévén ők fent északon laknak mi meg dél-nyugaton. De nem baj, jó kis nap volt. Finom kaja, kevés gyerek ( és ők is jólneveltek ), 28 fok napsütés. A kutya is jól kifáradt a nap végére.
Persze nem mentünk üres kézzel, Edina azt mondta, h mikor Izzie született menynire jó, h én a létogatáskor kaját vittem és vagy 3 napig nem kellett főznie, úgyhogy esetleg csinálnék vmi sütit?! Nem kellett kétszer kérnie. Azért persze ajcsit is szereztem és a szokásos babatakaró horgolásnak is nekiálltam, merthogy náluk közben megszüketett a második baba is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése