2012. április 11., szerda

GP & Carlshalton & Sutton

Ma GP-hez mentünk regisztrálni. Azaz háziorvoshoz. Páromnak csak át kellett jelentkeznie az előzőtől. Szóval megnéztük az NHS honlapján, h melyik rendelő fogad új embereket a környéken. A legközelebbi 0,18 miles távolságra volt, meg is látogattuk. Igenám, de engem nem tudnak regisztrálni, mivel nincs munkám, nem vagyok diák és nyugdíjas sem. Ez így mondhatni oké lenne, de mégsem az hiszen mi van ha valaki háztartásbeli, de nincs férjnél? Vagy egy milliomos aki úgy döntött, hogy itt fog élni?

Ráadásul mikor párom regisztrált az előző helyen ott semmiféle munkáltatói igazolást nem kértek tőle. Sőt, most sem kérték, hiszen már van regisztrációja, csak átjelentkezik. Szóval azt a választ kaptam, h amíg nem tudok bármiféle igazolást felmutatni, h kapok vhonnan vmilyen jövedelmet ( fizetés, lakhatási támogatás, munkanélküli segély . . . stb ) addig nem regisztrálnak.

Ezzel jól megalapozták a mai hangulatomat, amit gyorsan helyretettünk egy papír-írószeres látogatással ahol a nyuszis szájfényt is vettem. Akkor sem fogok bosszankodni emiatt.

Clapham Junction-től elvonatoztunk Carlshalton Beaches-ig. 30 perc alatt odaértünk, közben élveztem a cuki kis angol házak látványát. Jah igen, ugyanis már nézelődünk albérlet ügyben, h melyik környék tetszene. Természetesen még messze van a költözés, de nem árt jó előre felkészülni. És azért London és környéke elég nagy. Szóval sétálgattunk egy kicsit a környéken, majd megérkeztünk Sutton-be.
Az elején nekem kicsit kicsinek tűnt. Jól van na, anno nem véletlenül költöztünk fel Pestre, majd néhány év Kecskeméten élés után sem véletlenül vágytam vissza Pestre. Szeretem a város és kész. Szeretem ha max fél órás közelségben van kínai kajálda és nem 30 percenként járnak a buszok. Tehát tetszett, de vártam vmire . . . amit aztán meg is kaptam. Megtaláltuk a központot rengeteg ingatlanügynökséggel ahol sok-sok szép lakást láttunk elfogadható árakon. A sétálóutcában pedig volt minden az ASDA-tól kezdve az 1£-os üzleten át a Wilkinson-ig minden. Éttermek, kávézók és egy nagyon jó cukrászda is amit azonnal ki kellett próbálnunk. :)


Még végigjártuk a sétálóutcát ahol mellesleg épp ingyen Fanta-t osztogattak. :) Aztán buszra szálltunk, h körbenézzünk a környéken is. S3-as busszal mentünk Sutton Station-től egészen a végállomásig, de rájöttünk, h az a környék már nem a mi pénztárcánknak való. Nagy ( sztem legalább 4 hálószobás ) házak, nagy kerttel. Az nekünk nagy is és drága is. De jó volt látni őket. Imádom az angol házakat.


Buszozás után vissza az állomásra,vonat és irány haza. Pizzavacsi, most pedig ingatlanos oldalak böngészése. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése