Csütörtökön megérkezett a fizetésünk. Eddig ugye általában az volt, h számoltam vmit és tuti nem az lett. Először mert kiderült, h a túlórát mindig csak a következő hónapban kapjuk. Aztán azért, mert rossz adókulcsban voltam. Utána ugye megkaptam a jó adókulcsba kerülés miatt az addig elvett pénzt. Most a karácsonyi túlórák miatt nem tudtam mennyi lesz, mindegy azt mondtam, h ha £1000-ot utalnak azzal elégedett leszek ( egyébként £1039-et számoltam ). Azért vártam ezt az összeget, mert mindenképp meg akartam venni a repjegyeket nyárra. 30-án este 10-ig dolgoztam, 11-re hazaértem, és mivel elvileg éjfélkor utalnak, gondoltam várok egy kicsit. 00:20-kor még semmi, de 00:31-kor látom ott a pénz!!! És TÖBB mint amire számítottam. :D Végül £1150-re hozták ki. :D
Első dolgom volt a British Airways honlapjának megnyitása és a repjegyek lefoglalása. Úgyhogy 2013. Június 18-án megyek haza esti géppel, mert az lényegesen olcsóbb volt, igaz így 23:55-kor landolok majd, de nem igazn zavar, legalább délelőtt még tudok dolgozni ha nagyon akarják. Vissza június 23-án jövök és hozom nagyimat is. El sem tudom mondani mennyire örültem / örülök, hogy ezt megtehetem. Igaz, az ittlétére a mostani fizukból spórolok majd, de 2 max 3 hónap alatt félrerakom úgy, h még magunkra is marad. Némi kimozdulásra, hiszen elvileg már úgyis jöna jóidő.
Visszatérve az elejére, a pénteki szabadnapomon elmentem kicist shoppingolni. Először is még megvolt a kabát Sports Direct-ben amit a bónuszkártyámmal nem tudtam megvenni. Asszem már csak 2 volt belőle, így az egyiket gyorsan magamévá is tettem. :) Cipőt nem vettem. Volt ami tetszett, de felpróbáltam és nagyon keskeny volt, így kényelmetlen, a többi meg árban nem volt szimpi. Mindegy, nem fontos, majd találok amikor találok. 2 nadrágom viszont megadta magát = kuka, de párom tegnap ASDA-ban megtalálta az egyiket amiből múltkor nem volt méret. Ráadásul tegnap munkába menet nagyon puhi kutyust is simiztem. Iszonyat cuki volt.
Jah, Sports Direct-ben vettem még egy pólót is. A kabát £26 ( £52 helyett ) a póló pedig £6 ( £12 helyett ) volt. Csomó minden féláron. :)
A SD dolgokat még csütörtökön meló után vettem, pénteken pedig cipőnézés céljából indultam útnak, de mindent vettem csak cipőt nem. :D Viszont beszereztem a nyári ajcsik nagy részét, vettem pl Minnie egeres esernyőt Lalának. £5-ért nem tudtam otthagyni a Primark-ban. Jajj, az a bolt nagyon veszélyes. Viszont meglepetésemre találtam baglyos zuhanyfüggönyt, úgyhogy a fürdőszobánk jelentem elkészült. :)
Öröm & boldogság! :)))
Beszereztem még pár apróságot, és még mindig maradt annyi, hogy ha kajára vagy apróságokra kell pénz akkor legyen miből fedezni. Kivételesen nem nullán vagyok fizetés után 3 nappal. Elég jó érzés. :)
Monopoly . . . évek óta szerettem volna egy újat, a régi már elég használt és el is tűnt belőle pár dolog. Most a John Lewis-ban beszereztem. Vicces volt amúgy, mert előtte a Disney-ben vásároltam a nyri ajcsikat és ottfelejtettem a kártyámat. Majd a JL-ban mikor fizettem volna nem volt kártyám. Nem kicsit ijedtem meg, de szerencsére kapcsoltam ráadásul a Disney-ből is hívtak, h ott a kártyám. :)
Baglyos sál :)))
Awww, bajuszos takaro es baglyos cuccok <3
VálaszTörlésAzert latom elhivatott dolgozo vagy, Minnies esernyovel :)
Az esernyő nem nekem, Lala barátnőmnek. :) Láttam masnisat is, az nagyon tetszett, de nem szeretem az esernyőt. :( Helyette vettem a zuhanyfüggönyt. :)
TörlésItt nem is megyunk sokra az esernyovel...:D
TörlésLattam egy masik bejegyzesedben a disney-s babaruhakat, annyira cukik......lehet tenyleg meglatogatunk majd :)
Na igen, mivel minimum 5 irányból esik egyszerre, nem sokra megyünk vele.
TörlésGyere nyugodtan, csak előtte szólj, aznapra szabaddá teszem magam. :)
Én is jövök akkor :)
VálaszTörlés