2014. május 23., péntek

Bárcsak minden munkanap ilyen lenne :)

Mivel lassan nyílik az új bolt, ma elment a csipet-csapat megnézni. Reggel ugyan bementem dolgozni, de 11-kor elindultunk. Út közben még meg kellett állni egy kávéra is, amit én kihagytam mivel nem kávézom, egyébként meg csak teájuk volt és pár banános & epres smoothie. ( Starbucksos karamellás frapuccinora vágytam, na de majd hétfőn :) ). Szóval, odaértünk, megnéztük, hát még elég érdekes, gyakorlatilag mindenhol beton és csupasz falak, a raktérbe pedig összetákolt acél lépcsők, de majd nagyon szép lesz. Legalábbis a tervek alapján. Benéztünk még a Hamleys-be és a Rainforest Cafe-ba, aztán elindultunk vissza. Mert volt olyan aki ma 11-kor kezdett és 5-ig dolgozik. Szerencsére Tania elengedett minket akiknek a munkaideje ma 14:30-kor lejárt volna, mert mire visszaérünk kb 20 percet tudtunk volna dolgozni. Úgyhogy big thx neki. :)

Így hazajöttem, lementem a kutyával sétálni, megfőztem a holnapi ebédet ( rizibizi & rántott hal ), kitakarítottam végre a hátizsákomat, kitöltöttem a kutya biztosítási papírját, mostam egy adagot és még csak fél 6. Azongondolkodom nekiállok muffint sütni.

Szóval ez egy kellemes nap volt. :)


Ez a kép a múltkor készült mikor a Zoo Lates-re készülő arcfestő frissítette a profilját. Az eladók 80%-a be lett festve. Én oroszlán lettem , habár sztem kicist jobban hajaz egy tigrisre, legalábbis a színvilág miatt, de tetszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése