2016. június 19., vasárnap

Hőlégballon

Múltkor egy ismerősöm megosztotta, hogy nemsokára 50 hőlégballon fog repkedni London felett. Rögtön megtetszett az ötlet, hogy milyen jó lenne kimenni oda ahonnan indulnak. Aztán ez vhogy elmaradt, nem nagyon volt róla update.
Majd tegnap este 11-kor látom, hogy másnap reggel 4:45-kor indulnak Burgess Park-ból. Gondolkodtam, h menni kéne, mert nagyon szerettem volna látni, viszont hajanli 3-kor kéne kelnem. Végülis úgy döntöttem megyek. Kb 1-kor sikerült elaludnom és 2:50-kor szólt az ébresztő. Még rányomtam egy szundit, de 3-kor felkeltem és a 3:36-kor már a buszon voltam. Meglepően könnyen ment az ébredés és az utazás is, szerencsére a busz pont a park bejáratánál tett le. besétáltam és már láttam is az első 1/3-ig felfújódott ballont.
30 perccel később készen álltak és már szálltak is fel.
Nagyon szép volt, örülök, hogy kimentem.













Utána haza és visszafeküdtem még kb 2 órára, majd hívott Nóra, hogy már Vauxhallnál vannak. Jah igen, merthogy mennek haza Magyarországra és mi vigyázunk Lilyre 11 napig.
Kicsit tartok tőle. Imádom a kutyákat, de enm véletlenül nincs puppynk. Na mindegy, cukorborsó, de vicces lesz. :)
Szóval megérkeztek, megkaptunk az instrukciókat, ők mentek, mi pedig készülődtünk, mert battersea Parkban dog show volt. Csak egy kis helyi összejövetel, de volt sok kutty és különben is szép idő volt, a kuttyok is élvezték.










Majd hazajöttünk és én ismét ledőltem ( ma hulla fáradt vagyok ), aztán kicsivel 4 után keltem, mert 6-ra volt asztalfoglalásunk a Rodizio Preto étterembe Victoria-n. Ma ünnepeltük Franky születésnapját. Kicsit viccelődtem vele és ijesztgettem, h vmi vegetáriánus indiai étterembe megyünk. A végén már kezdte elhinni, pláne mikor a tényleges hely mellett meglátta az indiai éttermet. Priceless :D :D :D A helyről annyit érdemes tudni, hogy all you can eat, mindez £19.99 / fő, ebbe beletartozik a rengeteg féle hús amit a pincérek hoznak és frissen vágják, valamint a salátabár ( ami mondjuk nem túl nagy ). Az italok és a desszert extra. Desszertet nem javasolnék, ugyanis néhny édesség van egy tálcán ami gyakorlatilag kint ál az asztalon. Krémes sütik és tejszínesek is, nem igazán bizalomgerjesztő. Így mi inkább beugrottunk a Patisserie Valerie-be és kértünk elvitelre 4 szelet tortát. :) Az itthoni ma úgyis elfogyott.
Szóval mozgalmas nap volt, holnap meló, úgyhogy el is megyek aludni.

Jah, még pár kép az ünnepeltről és a tortájáról :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése