2017. szeptember 20., szerda

Munkakeresés

Előre szólok hosszú lesz . . . 

Mint azt írtam sajnos ( vagy inkább mégsem sajnos ) az elsőző helyemről el kellett jönnöm. Így gyors CV update, nagyüzemi nyomtatás és városjárás következett.
Először a "szokásos" és egyben legközelebbi helyeket céloztam meg, mert nem szivesen utaztam volna napi 3-4 órákat. Kicsit aggódtam hiszen elég rossz időben lettem munkanélküli, a nyárnak már vége, a karácsonyi kisegítőket pedig még épphogy csak elkezdik keresni.
Néhány tapasztalat:
  • minimál bért fizetnek
  • részmunkaidőben akarnak alkalmazni
  • lakj a központban
Nah, a probléma ezzel csak annyi, h az óránkénti £7.50 minimálbér, még teljes munkaidővel számolva sem túl jövedelmező. Nyílván elfogadtam volna szinte bármit, csak legyen, hiszen az, h a számláimat ki tudom fizetni mindenképp jobb opció mint a semmi ( és közben persze keresgélhetek tovább ).

Az esetek 99%-ban csak részmunkaidőben akarnka alkalmazni, ami nem lenne annyira nagy baj ha az mondjuk 24+ óra lenne, max beszerzek mellé egy másikat, de rengeteg helyen láttam kiírva, h keresnek 7 embert 16 órás szerződéssel. Természetesen minimálbérrel, tehát ebből kapásból mondjuk 3 munka kéne, h meg tudjak élni. Persze mindenhol be van ígérve a túlóra, de az vagy van vagy nincs. Karácsonykor persze van, meg már novemberben is, mert akkor kezdenek megőrülni az emberek a akarácsonyi vásárlással, de addig mégis mit csináljak?

És természetesen lakj a központban, mert ha nem azt mondod, h 30-40 percen ( max 1 órán ) belül beérsz akkor már hisztiznek, h jajj olyan messze laksz, hogy fogsz bejárni? Majd biztos mindig késni fogsz a dugó, vagy a metro miatt.

Tehát lakj max a 2-es zónában, dolgozz heti 16 órát, de persze élj meg belőle, és nehogy legyen másik állásod, mert akkor majd nem tudsz nálunk túlórázni.

Egyébként már mindenre jelentkeztem. Becéloztam az Assistant Manager pozíciókat is, hiszen van benne tapasztalatom, de egy nagyobb cégnél manager még nem lehetnék. De jelentkeztem eladónak is, bőven van benne tapasztalatom. Igenám, de akkor meg néztek rám nagy szemekkel és bárgyú tekintettel, h de hiszen én manager voltam az előző helyen akkor most miért akarok eladó lenni?! Nem akarok, de b*tch b*mmeg számlákat kell fizetnem, leszarom mi a titulusom amíg megélek belőle. ( Aztán úgyis lelépek vagy feljebb lépek a létrán. )

Nem igazán mentek jól a dolgok, sokkal több visszajelzésre számítottam, de ez van. Közben persze bőszen jelentkeztem online is főleg assistant manager, team leader, supervisor és receptionist munkakörökre, lehetőleg olyan cégekhez akiket szeretek ( CassArt, Cath Kidston, Disney . . . )

Augusztus 30-tól szabad voltam, de ugye 18-tól tudtam, h pá. Augusztus 22-én volt az első interjúm az Angel Security cégnél, recepcióst kerestek egy kliensüknek irodaházba. Egy magyar lány interjúztatott majd a főnökkel is beszéltem.Aranyosak voltak, továbbítják a jelentkezésemet és majd a kliens választ. Nem én kaptam.

Szeptember 2-án a Claires egyik üzletébe "keyholder" pozícióra mentem. Kezdjük ott, h a nő nem is tudta, h megyek, majd megkérdezi kitöltöttem-e a jelentkezési lapot. Nem, mert nem kaptam. Oké, kitöltöttem, és 15 perc múlva visszamentem, merthogy addig egyedül volt, nem hagyhatta ott a boltot ( jogos ). Lementünk az irodába, ahol kiderült, h 6 ( igen, HAT ) órás szerződésről van szó és minimálbér. Ez azért vicces, mert én a hölggyel akinél jelentkeztem mondtam, h teljes munkaidő állást keresek. Erről ennyit, jöhet a következő.

Szeptember 6-án a Muji-ba mentem interjúra. Az Ikea ázsiai verziója kicsiben. Szeretem a helyet, főleg írószereket veszek tőlük és képkereteket. Teljes munkaidő ( legalább ez :D  ), minimálbér ( mily meglepő ), de 3 hónap próbaidő után felmegy egészen £8-ra az órabér ( a semminél végülis több ). A manager elég boldognak tűnt velem, minden oké, igen 15-én valszeg kezdhetek, de a head office-nak még rá kell bólintania, jövő héten visszaszól . . . nem szólt vissza, mikor én kérdeztem még mindig várt a jóváhagyásra.

Szeptember 7-én a Westfield bevásárlóközpontban lévő Atelier De Courcelles nevű helyre mentem. ( Ki sem tudom mondani a hely nevét. ) Nagyon high end gyerekruhákat árulnak, egyébként ők a gyártó is. Volt minden a Timberland bakancstól a Hugo Boss cumisüvegen át a Prada kardigánig minden ami egy 0-16 éves gyereknek kell. ( Ezek nélkül nyílván megáll az élet gazdagéknál, mert nem mindegy, az £5-os Primark rugdalózót vagy a £100 Boss kakilja tele a csecsemő ) Azt hiszem már a hangvételből rájöttetek, h ez nem lett volna a kedvencem ha megkapom akkor sem és olyan gyorsan léptem volna le amilyen gyorsan csak lehet. Itt egyébként 2 munkakörre kerestek embert, eladónak és vezető helyettesnek, én inkább az utóbbi kérdéseit kaptam. Természetesen £7.50 , illetve assistant managernek évi £18,000 ( £1293 netto havonta, nem rossz, de lehetne jobb is. ) Nem szóltak vissza. Sztem nem tetszett a hölgynek, h nekem nem tetszik a £7.50 mindez úgy, h central location, bevásárolóközpont és qurva drága dolgokat árulnak.

Szeptember 13-án ( hehe, 13 a szerencseszámom ) Assistant manager pozícióra, Pets At Home , ami gyakorlatilag a Fressnapf itteni megfelelője, csak szélesebb szolgáltatásokkal. A Hendon-ban lévő üzletbe kellett mennem ami észak-nyugaton van, mi dél-nyugaton lakunk, konkrétan az egész városon keresztül kellett utaznom, de így sem volt vészes. Egyébként a munkavégzés helye a Camden-i üzletük ami azért is lenne jó, mert közelebb van, másrészt pedig volt Purplebone-os kollegám és barátnőm Nóra is ott dolgozik. Újra együtt lenne a dream team :))) Azt írták kb 3 órát számoljak az interjúra, gondoltam, h minden féle feladatok lesznek. Első körben a manager körbevezetett elmondta, h telik egy nap, aztán 20 percre magamra hagyott egy tollal és papírral, h írjam össze milyen feladatokat látok és tegyem sorrendbe, mi lenne a legfontosabb. Mikor ezzel végeztünk ki kellett választanom egy terméket és bemutatni neki, mintha ő semmit sem tudna róla. Én az Outward Hound Fun Feeder-t választottam. Jól ismerem és egy csomó infót lehet róla mondani, itt pedi nyílván a termékismeretre voltak kíváncsiak, nem fogok egy tenniszlabdát választani amit max 5 mondatban be lehet mutatni.


Miután ezt is befejeztük jött a tényleges interjú az Area Manager-el, az még egy jó fél óra volt, de 3 helyett 2 óra alatt így is végeztem. Nagyon szimpatikus volt a hely ( az üzletláncot amúgy is jól ismerem, van egy tőlünk kb 15, percre oda járok ) és annyira jól éreztem magam, jól esett ismét "dolgozni", nagyon elememben voltam, tudtam, h igen ez az a hely ahol el tudom magam képzelni és szivesen csinálnám.  Az interjú szerdán volt, azt mondták még meghallgatnak pár embert aznap és pénteken is, valszeg hétfőn visszaszólnak. Nagyon reménykedtem. Azt mondtam, h ezt a munkát nekem meg kell kapnom. Nem érdekel mi történik, de ez az enyém lesz. Mikor a többi állásra jelentkeztem akkor is azt mondtam Frankynek folyamatosan, h mindegy, mert hétfőn úgyis megkapom a Pets at Home-os melót . . . nem szóltak hétfőn.

Szeptember 15-én, pénteken volt a Cath Kidston telefonos interjúm. Assistant Manager, 1 éves szerződés, egy hozzám közeli kisebb bevásárlóközpontban. Elég összecsapottnak éreztem, mintha némi sürgetés lett volna a hölgy hangjában aki közben bőszen jegyzetelt. Sztem én kb legalább a huszadik lehettem akinek ugyanazokat a kérdéseket kellett feltennie. Köszöni szépen, továbbítja a hiring manager-nek és jövő héten visszaszólnak. Eddig még nem szóltak, pedig már szerda van.

Hétfőn nagyon vártam a Pets At Home hívását, de sajnos semmi. Néztem a mailjeimet, mert ha nem sikerül tuti írnak, ha igen akkor pedig felhívnak.
Egy állatorvosi rendelő ( Village Vet )viszont hívott, h recepciósnak jelentkeztem, bemennék-e interjúra másnap. Persze. Aztán hívtak kedden reggel, h áttehetnénk-e szerdára, mert family emergency. Oké, tegyük.

Majd koradélután megcsörrent a telefonom, kijelzőjén: Pets At Home Head Office
NAGYON REMÉNYKEDTEM :D Franky itt ült mellettem, gyorsan megfogtam a kezét :D
Kérdezte a hapsi, h hogy éreztem magam az interjún, mondtam, h nagyon jól és hű de élveztem és ugye jó híreket hozott nekem?! Hát reméli, h igen, mert nagyon jó voltam és szeretnék felajánlani az állást.


Kérdezte kell-e gondolkodnom rajta . . . nem, köszi, elfogadom :D A fizetés is jó, igaz £50-al kevesebb mint most, de nem érdekel, mert VAN MUNKÁM!!! És az a munka amit szerettem volna. Továbbra is kutyusbolt :D Bo örülhet, nincs veszélyben a nasija :D
Hétfőn kezdek, egyelőre még egy másik boltban lesz a tréningem, utána megyek a camdenibe, és együtt lesz a dreamteam :D

Az Apple-el még lenne egy interjúm, de így már az is tárgytalan.

Még 1 céget megemlítenék amivel nem volt jó tapasztalatom, ez pedig meglepő módon a Disney. Ráadásul 2 alkalommal is.

Először is mikor a Westfieldben szórtam az önéletrajzomat oda is bementem, mert ismerem a helyet, szeretem a céget, jól fizetnek ( majdnem £10 órabér egy eladónak ), pár hónapot kibírok gyerekekkel körbevéve , utána pedig max megyek vissza az állatkertbe amilyen gyorsan csak lehet.
Szóval bemegyek, körbenézek mik az új dolgok, megkerestem a managert, h itthagyhatnám-e az önéletrajzom. Nem, mert jelentkezzek online. Oké, de csak, h tudja már dolgoztam közel 2 évet a cégnek, ráadásul a flagship store-ban az Oxford Street-en. Aha oké, de akkor is jeelntkezzek online.
Ezzel csak az volt a problémám, h ha én most egy mistery shopper lettem volna akkor ők nagyon ráb*sztak.
  • senki nem üdvözölt bejövetelnél
  • senki nem kérdezte meg segíthet-e ( pedig közel 20 percen keresztül tébláboltam a boltban )
  • rendetlenség mindenhol
  • üres polcok
  • összesen 2 ember a kassza mögött
Jól láthatóan emberhiány van és ezek után elküld vkit akinek 2 év tapasztalata van egy 3x akkor üzletben. Gratulálok!

A másik Disney élményem, h a honlapjukon jelentkeztem Assistant Manager  ( The Lion King Production ) állásra. Ez annyiban különbözik a többitől, h itt egy színházban van a bolt, mivel az Oroszlánkirály musicalhez kapcsolódik.
Kaptam egy emailt Kathy-től, h jajj de örül, h jelentkeztem ( tipikus hamis Disney örömmámor ) és hívjam fel, h tovább tárgyaljunk a dologról. Hívom ( ez volt csütörtökön ) . . . hétfő ebédidőig nincs az irodában. Oké, azért írtam neki egy emailt, h én megpróbáltam és hétfőn hívom majd. Akkor se vette fel, délután sem. Másnap sem. Hagytam hangposta üzenetet, h ki vagyok , miért hívtam, ez a számom , please call me back! Semmi. Ezek után még 2x próbálkoztam, aztán hagytam az egészet a francba, de már azon gondolkodtam, h írok a HR-nek, h figyi, én tényleg szeretném ezt a melót, meg ti is kerestetek, vki emelje már fel a telefont. Másfél héttel később kaptam egy emailt, h bemennék-e csütörtökön vagy pénteken interjúra. Köszi, de nem. ( Persze ehhez hozzátartozik, h aznap tudtam meg, h felvettek a Pets At Home-hoz egyébként nyílván elmentem volna. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése