2020. április 12., vasárnap

Corona helyzetjelentés

A legfontosabbal kezdem: mi jól vagyunk ( *lekopogom* ).
Szerencsére mindkettőnknek megmaradt a munkája. Franky ugyan itthonról dolgozik, hetente 1x kell ténylegesen bemennie Londonba, de ennyi. Mi nyitva vagyunk, úgyhogy én továbbra is heti 40 órában mosolygok a kedves vevőkre. ( remélem hallható volt a szarkazmus )
Az egész valahol ott kezdődött nekem, h március végén lett volna a lánybúcsúm ami elmaradt, mert a tanúm beteg volt, a koszorúslny pedig nem mert jönnni, mert féltette a megélhetését ( mi van ha elveszíti a munkáját, lehet nem most kéne pár 100ezret elkölteni Angliában ) és mindkét esetet teljesen megértettem. Én azért ugyanúgy kivettem a szabimat, már kikértem, és nem akartam hagyni elveszni, ugyanis ha benthagyom a vég nem fizeti ki. Majd hülye leszek dolgozni ha otthon is maradhatok.
Aztán mikor visszamentem kb minden megváltozott. Csökkentett nyitvatartás, bizonyos termékek tiltólistára kerülése, 2 méter távolságtartás, boltban csak egyszerre X ember lehet ent, 1 vki mindig az ajtóban áll.
Volt kb 2 hét még az elején mikor pánikvásárlás volt, akkor rendesen lefáradtam, aztán jött a szabim és bumm.
Én megvagyok, inkább lelkileg fáraszt az egész helyzet. Mondjuk az sem segít, h 6 napot mentem egyben, plusz mivel pályafelújítás van a vasútvonalon ahol utazom, busz van helyette, így a 20 perc vonatút 1 óra buszra cserélődik. Ehhez még hozzájön az előtte & utána 15 perc séta és máris ott tartunk, h napi 3 órát utazom 2 helyett. Nem kellemes. És akkor erre rápakolnak még pár lapáttal a vevők, akiknek az ajtóban elmondtuk, h csak a legszükségesebb dolgokat vegyék meg majd besértődnek amiért nem vehetnek új hörcsögöt a gyereknek, mert az unatkozik, vagy épp a halaknak kell új dekor az akváriumba és milyen mocskok vagyunk, h nem adjuk el, pedig ott van a polcon. Egyszerűen nem fogták fel, h ha nem most vesz új hátteret a halaknak, azok anélkül is tök jól meglesznek még pár hátig, illetve a hörcsög sem pár hátre van, mellesleg abromira nem fogja lefogllani Józsikát, aki kb majd 10 perc után szarik rá, anyuka meg foja a fejét, h nah ezt is nekem kell takarítani.
A kedves idősekről inkább ne is beszéljünk, aki hetente 2x jön 1 zacskó macska nasiért, vagy a kedvencem a wild bird food. Nyílván szegány madárkák nem találnak elég eleségt és Godalming és környékének feladta életben tartani őket.
Én is etetem a madarakat, de mondjuk ha most arról lenne szó, h hetente 1x mozdulhatok ki vásárolni, akkor valszeg megrendelném online, vagy mikor ez az egész kezdőtött akkor betáraztam volna és ennyi. Ha meg elfgy akkor na bumm.
Illetve mikor a kedves pár kutyát sétáltat és mindkettőnek be kell jönnie a 2 kutyával 1 zacskó kakazacsiért.
Egyébként a cég nagyon odafigyel ránk. Minden bejelölve, hol lehet állni, hol nem, ha betegek leszünk az első naptól teljes bért kapunk, a pénztárnál plexifal, csak 1 ember kasszában, h ott se legyünk közel egymáshoz.



Mondanom sem kell kb MINDENKI itt akar bemenni
*eyeroll*


A boltok is kiborítanak. A lényeg az lenne, h ne kelljen annyiszor kimzdulni és emberek közé menni, erre mikor elmentünk bevásárolni ( mert online már lehetetlen időpontot foglalni kiszállításra ) akkor a pénztárnál közlik, h csak 3 db konzervet vihetünk. És nem 3 darabot 1 fajtából, hanem összesen. Nálunk volt 3 gomba és 2 kukorica. Na ez nekünk kb édeskevés. Mealprep és sok gombás dolgot eszünk. Vajból ugyanez. Én ugye szeretek sütni, abból csak kettőt lehetett hozni. Ez a 250 gr-os kockavaj. De ha az 500 gr-at vettem volna abból is hozhatok kettőt, szóval nem tök mindegy, h a kicsiből teszek be hármat? e nem fogom feltartani a sort és visszamenni a nagyobbért.

Na mindegy, lényeg, h mi jól vagyunk, én pedig amúgy sem szeretek emberek közé menni, szóval nem nagyon kell lemondanom semmiről. Nah jó , azért TKMaxx már hiányzik :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése