2014. február 7., péntek

BFF villámlátogatás

Barátnőm meglepi látogatst tervezett ami nem igazán volt meglepetés, habár mégis.
Hogy miért? Hát mert 80%-ban biztos voltam benne, hogy jön. A történet úgy indult, h mondta küld nekem 2 csomagot. Az egyik 15-én a szülinapomon érkezik, a másikat pedig egy ismerőse hozza, mert jön Londonba. Nah én már erre azt reagáltam, hogy akkor 15-én hoz a postás egy csomagot, 18-án meg te kopogsz az ajtómon. Áááá, nem, nincs pénze. ( ami hihető is, manapság kinek van?! )
Már ez a része gyanús volt, mert minek adna fel vmit, ha 3 nappal később a másikkal együtt elhozhatja az ismerőse. És miért nem adta meg az ismerőse FB elérhetőségét.

Elérkezett 18-a, akkor Bejja már egy ideje nem postolt semmit, nem kommentelt, lájkolt, gyanús volt ez a csend. Reggel elég mérges lettem, mert párom átrendezte a konyhaszekrényt amire mondhatni allergiás vagyok. Van egy rendszerem, az jó és kész. És különben is én többet használom azokat a dolgkat, eg egyébként is . . . inkább el is mentem korábban dolgozni, még úgyis be akartam menni Primark-ba munka előtt. ( El is költöttem gyorsan £40-ot gumicsizmára, edzőruhára. ) Párom meg amúgy is nagyon aktív volt, sürgött - forgott, mosott én meg mérges voltam, nem akartam itthon lenni.

Este 9-es műszakom volt szombat lévén ( jah a történethez hozzátartozik, h előző este meglepett párom és elémjött a kuttyal ), végeztem, kimegyek az ajtón és lám ott van párom. Nézek nagy szemekkel, hogy hátte? Puszi, ölelés, majd előugrik mögüle Bejja. Puszi, ölelés, kommentelek: TUDTAM!!!

Kiderült, h volt egy lehetősége gyorsan jegyet venni ( busz, Eurolines, 28 óra utazás ), gondolta meglep a szülinapomra, ráadásul ezt egyeztette kedvesemmel is. Összejátszottak a hátam mögött. A motkok. :)

Örültem, h jött, mert a szülinapja óta nem láttam ( tavaly június ) és ő a BFF-öm, de annak még jobban örültem volna ha tudok erről az utazásról ( akkor mondjuk nem bacok el £40-ot Primarkban, valamint úgy intézem a szabadnapjaimat, ami mondjuk jól jött ki, vasárnap még dolgoztam ( 4-8 ), hétfői műszakomat bevállalta Francesca, kedden pedig eleve szabad voltam, így azért volt időnk várostnázni. Habár nem azért jött, hanem azért, h velem legyen, de ha már itt van nehogy ne nézzünk meg pár dolgot.

Lefutottuk a szokásos köröket: Buckingham Palace, Parlament, Bug ben, Westminter, Hyde Park, etettünk mókust, Holland Park, Natural History Museum, Science Museum, Portobello Road, Oxford Street, Disney, Primark, Baker Street 221b, Harrods . . . jó kis pár nap volt, és végre volt csajos este, beszélgettünk, igyekeztünk bepótolni az elmúlt 7 hónapot. :)

Néhány random kép . . .

















A gyilkos barátja . . . haverja ugyanis megevett egy galambot. :S
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése