2017. január 1., vasárnap

Karácsony 2016

Hi, My name is Cintia and I'm an addict.
Igen-igen, és nem szégyellem, h az OCD-m mellett még karácsony mániában is "szenvedek".
Idén is végeztem mindennel október végére. Igaz, Franky egyik ajándékára még várnom kellett, mert azt csak előrendeléssel tudtam megvenni, de így is postázták időben és ha jól emlékszem 17-én meg is érkezett. Szóval minden kész volt, becsomagolva, kezdhettem megtervezni a menüt és a dekorációt. Már tavaly is gondoltam rá, h fényfüzért teszek fel vhogy a nappaliba és idén meg is csináltam :D

Ami a kaját illeti:

Főételnek egyben sült malachusi, egészben sült fűszervajas csirke és rántott hal.

Köretnek rizibizi, majonézes krumplisaláta, krumplipüre, saláta.

Desszertnek mézes krémes, keksztekercs, sajtos & szezámmagos pogácsa, gesztenyés szelet, tiramisu, szaloncukor, minced pie.

Szerencsére 23-24-én szabad voltam így volt időm mindenre. 23-án megcsináltam a desszerteket és a köret egy részét, így 24-én reggel takarítottunk egy kicsit, majd feldíszítettük a fát, én még elmentem beugrottam egy kád vízbe némi Lush fürdőmombával úgyhogy egész kipihenten indult a karácsony.
Este Skype és telefon a családdal és BFF-el. Ajándékbontás. Boldogság. :) 
Szerencsére csak 28-án kellett visszamennem dolgozni, úgyhogy 5 napot itthon lehettünk együtt. 


Nincs elég sütikiszúróm :D


csináltam mézeskalácsot is



rénszarvasos zokniból sosem elég





a kuttyok kaptak pulykás & vörösáfonyás kekszet


műfenyő before


műfenyő after
( nem hittem volna, h ilyen szép lesz mikor kiszedtük a dobozból )







jut eszembe, volt még pigs in blanket és mozzarella rudak is


fényárban úszik a lakás



a legkreatívabb csomagolás díját idén Eszter nyerte :D :D :D 



sztem Lord is élvezte, h itthon vagyunk


kedvenc karácsonyi ajándékom természetesen a "legpraktikusabb" is
nem igaz, a táskát is imádom amit kaptam, de ez UNICORN ÉS CSILLOG :D 



csoda, h Lola még elfér a játékai mellett




Hello, van nálad kaja?











A legtündéribb rénszarvas <3


"Azonnal szedd le rólam ezt az izét!" tekintet a'la Lola



karácsonyi készülődés a konyhában 2 retriever "segítségével"


Lola az ajándékbontásnál is segédkezett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése