Na szóval indulás és érkezés.
Párom már szombaton megérkezett Budapestre. Ugye neki shoppingoltunk kicist, aztán vasárnap pihi, hétfőn pedig 4-kor keltünk és indultunk ki Ferihegyre. Szerencsére nem lakunk tőle messze így csak 151-es busszal kellett menni és a 200E-re átszállni Kőbánya-Kispesten ahol beszereztünk némi reggelit is száraz kakóscsiga képében. Szerintem még a tegnapi maradék volt. na mindegy, üres gyomromnak jó volt szinte bármi. Este úgyis alig aludtam, már 2 körül felébredtem, ideges voltam és izgatott egyszerre.
Szóval érkezés a reptérre. Bőrönd fóliáztatás. Imádom a drágaságomat ( mármint most a bőröndömre gondolok ), 2010-ben vettem az USA-ban 14 $-ért egy turkálóban. Samsonite és bazinagy. :))) Szóval vigyázok rá mint a szemem fényére. Szereztünk még bőröndcímkéket is amiket a visszacsúsztatható foggantyúkra raktunk. HA esetleg elvesznének a poggyászok onnan nem szakadnak le és küldhetik a jó címre. Mivel előző este már becsekkoltunk már csak kinyomtattuk a beszállókártyákat az automatákból és feladtuk a bőröndöket. Mindkettőnké 20 kiló körül volt , hűdejókvagyunk. :))))
Vettem újságot az útra, átmentünk a bitonsági ellenőrzésen ahol elsőkörben kidobatták velem a kézkrémem. Namármost aki ismer tudja, hogy nekem 2 dolog olyan mint a drog, na jó 3, a harmadik az édesség. Az első a Labello ( illetve szőlőzsír, mert enm Labello-t használok. 700 forintért nem veszek mikor 240-ért a DM-ben megveszem ugyanazt mint a Labello Hydro, csak éppen Balea Sensitive a neve. Tehát Labello a második pedig a kézkrém. Kézkérmből évek óta ugynaazt használom. Balea szintén, kamillás. Azt vittem az USA-ba, azt vittem London-ba, eddig nem kötöttek bele. Most közölték, h nem vihetem fel, mert 125 ml-es. Persze nem érdekelte őket, h kb félig van. Kuka. Na kezdődtek az elvonási tüneteim. Körberohantunk a transitban, találtam krémet: Nivea, 50 ml, 1600 Ft. Illetve volt még 1250-ért is. Aham, kösz nem.
Második körben pedig becsipogtam. Hurrá. Hölgyike áttapizott mindenhol. Cipő le, Talpit is átmatatta, nagyon reménykedtem, h nem úgom orrba, mert még támadásnak venné, pedig én csak csikis vagyok. :) Kiderült, h a cipőm talpában van vmi fém merevítés, amiatt pittyegett.
Gyors beszállás, kis gép, mert csak Bécs-ig megünk. Buszozunk, hideg van, kabát már a kézipoggyászba elsüllyesztve. Austrian Airlines, nagyon cuki, összes stewardess szőke és magas.
Érkezés Bécs-be 7:45-kor, indulási kapu még nincs kiírva, mindegy csak 10:25-kor megyünk tovább. Addig kézkrém hajsza. Találtunk. 3 euro. Hurrá, mindegy, kell. :)
Na itt kezdtem kicist idegeskedni, Izrael ugyanis elég híres vagy hírhedt a biztonsági ellenőrzéseiről és hát 2x már volt "szerencsém" megtapasztalni. Bárkitől megtagadhatják a bejutást, simán visszafordíthatják, h sorry, de nem vagy elég megbízható, és ez persze a te érdeked, h az ilyen embereket kiszűrjük. Eddig mindig beengedtek, de mindig darabokra szedtek. Szó szerint. Külön tárgyalószoba, hajátnézés, papucs átvilágítás, majd cuccaim kis kosarakban visszakapása és pakolhatok az utazótáskába vissza. Ez most nem történt meg. Kaptunk néhány kérdést ( első út, meddig maradunk, mi a kapcsolatunk, hova megyünk majd, van-e rokon / barát az országban, hol születtünk ), aztán megkaptuk a pecséteket. 3 hónap vízum! Ezaaaaaaaaaaaaaz!!! :)))
Vicces volt, mert egy felnyírt szőke hajú, piercinges srácot már az ellenőrzés előtt megállítottak és igazoltatták. LOL. Később a srác az izraeli útleveles sorba állt be. mégnagyobb LOL.
Szóval pecsét megvan. Csomagfelvét. Mikor megláttuk a sort már jött is a bőröndöm, rá 2 percre páromé.
Kimentünk, telefon haza, h itt vagyunk, minden rendben, meleg van, póló is elég.
Vasútállomás kb 2 percre a reptérről, automatából jegy megvesz, 15 NIS / fő Tel Aviv-ig. Vonatok kb félóránként járnak és kb annyi idő míg Tel Aviv (Savidor) állomásra értünk. 1-el korábban is leszállhattunk volna, kb ugyanolyan távolságra van az is a szállásunktól, itt viszont buszpályaudvar van a vasút mellett, és mivel azért spórolunk ahol lehet nem taxiztunk mikor busz is van. Meg is találtuk, jegyet nem tudtunk venni csak a sofőrnél, mert ahol a jegyárusítás van nah ott nem beszélt senki angolul. ( MIVAN??? ) 11 éve ez még nem így volt. ( Akkor jártam itt legutóbb. )
18-as busszal megérkeztünk a Carmel piac melletti állomásra ( buszjegy 6.60 NIS / fő ) onnan pedig gyalog mentünk a szállodáig. Annyi előnyünk volt, h elég sok midenre emlékeztem. No meg persze nem volt nehéz, mert az egyik magas épület közvetlen szomszédságában van a szállás így csak ahhoz kellett viszonyítani. Bejelentkezés, szoba elfoglalása, kipakolás, húéhesekvagyunk, együnk valamit.
Természetesen shawarma ( olyan mint a gyros csak jobban meg van pakolva és humusz azaz csicseriborsókrém is belekerülhet ). Akkorát kaptunk, h nem tudtam mindet megenni. Szerencsére párom besegített. :)
Aznap este már nem mentünk sehova, tus, pihi. Én elég jól aludtam habár kicist szokatlan volt ugye a hely. Párom az esti alsógatyás alvásból reggelre melegítőben kelt. 1 takarót kaptunk azt viszont kisajátítottam. Bocsi drágám! :))) ( Másnap szóltunk és hoztak mégegyet. )
Ennyit az első napról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése