2018. október 3., szerda

Új ház

Elköltöztünk :)
De ne szaladjunk ennyire előre . . .  az úgy volt, h megbeszéltük ha visszajöcünk nyaralásból akkor elkezdünk nézelődni.
Én persze már előtte is nézelődtem csak, h lássam mi van a piacon. El is mentem megnzni egy házat, mert papíron nagyon jónak tűnt. Élőben már kevésbé. A kert nagyon kicsi volt és az elosztása sem volt jó. Mindegy, megbeszéltük az ingatlanossal, h elmegyünk nyaralni, aztán ha visszajöttünk akkor indulhat újra az egész.
Visszatértünk, mi pedig már másnap jöttünk nézelődni. Jah igen, a helyszín Woking, Londontól kb 30-40 percre vonattal. 5 házat mutatott, amiből szintén volt olyan ami papíron jó volt, de élőben nem. Hogy a vendégszobból kelljen kimenni a kertbe az nekem nem tetszik. Jah igen, merthogy kertesházat néztünk. Kellett végre egy nagyobb konyha és kert is a kutyának, meg persze nekünk is. Az utolsó ház amit megnéztünk mindkettőnknek nagyon tetszett, de drága volt. Minden mindegy alapon ajánlatot tettünk rá egy kisebb összeggel, és csodák csodájára elfogadták. ( egyébként bérlünk, nem vettünk, ahhoz még spórolni kell )
És akkor itt kezdődött a papír kitöltögetés és várakozás.
Először is kifizettünk kb £500-ot, h levegyék a hirdetést, és tartsák nekünk.
Majd kiküldték az emailt a munkahelyünknek, h tényleg annyit keresünk-e amennyit mondtunk.
Utána ki kellett tölteni egy papírt online amin szintén megadtunk mindent és persze akkor jörttünk rá, h hoppá, ezt el kéne mondani a landladynek, mert őt is megkérdezik.
És akkor várakozás. Elég sok. Szeptemberi költözésről beszéltünk, de azt hittem gyorsabban mennek majd a dolgok.
Minden rendben volt, végre aláírhattuk a szerződést, majd ismét várakozás, h a tulajdonos is aláírja. Docusign-on keresztül ment, úgyhogy pár kattintás és done.
X alkalommal hívtam a kb 3. ügyintézőt és baromi mérgesen, h MOST külje át, mert kb 2 hete hiteget vele. Nagy neezen megérkezett. Még mindig nem akartuk elhinni, ezért nem is nagyon tudott róla senki. Szeptember 20-án megkaptuk a kulcsokat és elkezdtük intézni a dolgokat.
Ikea. Merthogy a lakás bútorozatlan. Kell egy rakat dolog. 2 ágykeret, 1 matrac, 1 komód, office chair . . . aztán Argos: porszívó, hűtő, fürdőszoba szőnyeg, lámpabúra . . . stb.
Leszerveztük a költöztetőket.
Közben a házinéni hisztizett, h neki professional cleaning kell, mindegy, oké, ám legyen, inkább kifizetek még £180-ot, de rendesen ki legyen taarítva, nekem bőven lesz más dolgom is.
26-án költöztünk. Ikea nem küldött üzenetet előzp nap, h mikor jönnek. Mi azt hittük délután. Hát nem. Reggel. Én a 8:22-es vonaton voltam a kutyával, h legalább ne legyen láb alatt mikor Franky hívott, h hát akkor ott az Ikea. Oké, mindegy dobják le az előkertbe. A szomszéd szerencsére itthon volt és átvette. közben a költöztetők is megérkeztek a másik lakásba majd nekiálltak hisztizni, h sok a cuccunk. Bammeg, szinte semmi bútorunk nincsen egy dohnyzóasztalt, matracot, könyvespolcot leszámítva. Szóval f*ck off.
Én közben próbáltam némi fűtést csinálni. Szerencsére sikerült, de még így is a pokrócommal ültem míg ideértek.
Közben Virgin Media is ideért és Argos is. Minden a helyén. Illetve többé kevésbé. Én folyamatosan dolgoztam, cover is voltam a Chingfod-i üzletben ahova cirka 5.5 órát utaztam, meg még vasárnapra bemenni reggel 8:30-ra, merthogy most már 4 órát utazom naponta. Képzelhetitek mennyire élvezem.
De lényeg, h itt vagyunk és szépen lassan minden a helyére kerül. A házat pedig imádjuk.


Ikea


Búcsújáték a haverokkal


A cica a házzal jár?



Várjuk a költöztetőket


Segít pakolni


A környék . . . azt hiszem lesz hol úszni a gyereknek


Imádom a konyhám


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése