Gyerektéma

Vasárnapi nyitvatartás

Elég sokan megszólaltak már a témával kapcsolatban és láttam elképesztő dolgokat is.

Az elején mikor bevezették a többség baja az volt, hogy elbocsátások lesznek, különben sem járnak templomba, hagyják őket dolgozni. Ennek ellenére bevezették és az üzletek többsége zárva volt vasárnap.

Most, hogy hozzászoktak és rájöttek, h ez tulajdonképpen jó dolog, most mennek tüntetni nehogy kinyissanak a boltok vasárnap.

Nem hiszem, h a gyereknek csak vasárnap lehetne cipőt venni és nincs másik nap, egyetlen egy sem amin ezt meg lehetne oldani. Kizárt dolognak tartom, h minden nap legyen különóra, vagy bútort kelljen venni, vagy jajj takarítani kell. Meg lehet ezt oldani, persze ha a másik fél besegít.

Persze gyerek nélkül könnyebb, de akkor meg min megy a hiszti?

Szerintem mindkét félnek kicsit engedékenyebbnek kéne lennie és máris megoldódna a probléma.

Én is kereskedelemben dolgozom, nincs egy szabad szombatom sem, de egyik héten 2 másik héten 3 szabadnapom van, ráadásul minden második héten "rövid" a szombatom ( 12:00-17:00 ) és szabad a vasárnapom. Igaz , ezt a beosztást én írtam, de a másik kollegának is ugyanígy van. És ha kell neki egy extra szabadnap, mert dolga van, akkor megoldjuk. És ez az eddigi munkahelyeimen mindenhol így volt. A Disney-nél voltak ugyan furcsaságok, no de dislexiásra bízni a beosztás készítését alaphangon elég nagy butaság volt, de akkor is megoldottuk.

Sajnos igenis vannak olyan állások aminek velejárója a hétvégi & ünnepi munka. De ezért nem a vasárnapi nyitvatartást kell okolni hanem a munkáltatót.

Kiakadtam

Kolleganőn.
Történt ugyanis, h volt osztálytársammal találkoztam pár hónapja. Véletlenül futottam össze vele SportsDirect-ben. Először csak néztem, h vajon tényleg ő az? Ő volt. Na mindegy, lényeg, h kiköltözött a családjával ( férj + 2 gyerek ), néha beszélünk FB-on, és mivel kaptunk a cégtől kedvezménykártyákat idén is, ezrt szóltam neki, mert tudtam, h van gyerek, gondoltam jól jöhet nekik. Egyik nap összefutottunk, kártyát átadtam, majd nem sokkal később láttam őket az üzletben. Az egyik kolleganő segített nekik éppen, odamentem köszönni, mondtam kolleginának, h btw mi osztáytársak voltunk. Mire ő nagy szemekkel rámnéz, hogy de hát ő már házas és van 2 gyereke. És btw, hogy érzem én magam ettől?

WTF???

Mégis, h kéne éreznem magam??? Örülök, hogy boldog, van családja, ennyi. Tisztára olyan ahngsúllyal mondta mintha le lennék maradva valamiről. 28 éves vagyok ( leszek januárban ) enm érzem, h bármiről is lemaradtam volna, sőt sokkal szabadabbnak érzem magam mintha lenne gyerekem. Miért nem tudják felfogni emberek, h nem kell gyerek ahhoz, h valakinek családja legyen vagy boldog legyen?! Érdekes módon én tudok örülni ha vhova baba érkezik, mert cukik meg minden . . . más miért nem tudja elfogadni, h nekem más véleményem van? Egyébként pedig:

Szeretem, h dolgozom.
Szeretem, h sokáig alszom reggelente.
Szeretem, h akkor megyek és oda ahova szeretnék.
Szeretem, h nem kell egyfolytában aggódnom vki miatt.
Szeretem, h nem kell folyton másról gondoskodnom.
Szeretem, h megzavarás nélkül tudok beszélgetni a barátaimmal.
Szeretem, h végig tudok nézni egy filmet anélkül, h vkit megetessek / büfiztessek / wc-re vigyek / és úgy általánosságban véve lefoglaljak.
Szeretem a szabadságomat! Lehet, h túlságosan is, de nem érdekel, ez az én életem és senki ne merje leszólni, mert senkinek semmi köze hozzá ( kivéve Frenky, mama, Bejja és még pár ember )

T - 5

Már csak 5 bejegyzés van hátra a 30 napos blog kihívásból. El sem hiszem, hogy itt járok. :) Valszeg az első dolog lesz amit elkezdtem és befejezek, ami egyrészt szomorú, másrészt viszont hurrá. :)))

Vélemény

Mostanában elég sok helyen látok olyan megnyílvánulásokat miszerint aki elhagyja Magyarországot az hazaáruló és micsoda mocskok vagyunk, h nem küzdünk az otthonunkért.

Csak azt írnám le amit én tapasztaltam és a körülöttem élőkön láttam.

Friss diplomás munkakereső. Igaz olyan szakról amit inkább másodiknak ajánlanék. Elsőnek olyat kell elvégezni amiből meg lehet élni, másodiknak már lehet olyat ami érdekel is szokták mondani. Tegyük fel végiggürizte a főiskolát / egyetemet ösztöndíjért, h ne otthonról kelljen pénzt kérnie és tanult a diákmunka helyett. Lediplomázott majd közlik vele mindenhol, h fiatal, nincs gyakorlata. De hogy szerezzen gyakorlatot mikor nem adnak neki munkát?
Nem mintha az a barátnőm kapna munkát aki normális szakon diplomázott és még tapasztalata is van. A felszabadult munkahelyek sztem 80%-a protekciós emberekkel van betöltve. Már akkor megvan az ember mikor még az előző a felmondási idejét tölti. És persze, h engem sem zavarna ha a megélhetésem azon múlna, h kaphatnék munkát protekcióval. Biztos nem utasítanám vissza, merthogy az milyen erkölcstelen. A számlákat fizetni kell és amíg nem törvénytelen dolgot kell művelnem, csinálom a dolgom és kész.

Másik kedvencem, h legyen papírod mindenről. Takarítónő beszéljen angolul és legyen vmi OKJ-s papírja arról, h tud takarítani.

- Hello! My name is Erzsike. Where is the vacuum cleaner?

Sztem azt már eleve lehet tudni egy emberről, h megvan-e legalább az alapműveltsége, ergo nem a 8. általános osztály harmadszori elvégzése után akar munkát találni mint mondjuk igazgatóhelyettes. Mellesleg egyáltalán nem szégyen a takarítás. Abból lett pesti lakásunk majd kertesház, mert anyukám megdolgozott érte. Én is takarítok most. Cuki Henry porszívót huzogatok magam után. :)

De leginkább kezdtem úgy érezni és azt látni, h Magyarországon ellehetetlenítik a megélhetést. Felesleges dolgokra pénzt költenek ( pl.: nevezzük át a tereket, utcákat . . . ), de mellette mindenféle különadót vezetnek be (pl.: percenként plusz 2 Ft a telefonálásnál ). A bérek nem nőnek, de az árak igen. Értem én, h valahonnan pénz kell az államnak, de akkor nem ártana fontossági sorrendet felállítani és mondjuk kezdjük a politikusok milliós fizetéseivel. Én egy télikabátra vagy csizmára 2 hónapot spórolhattam. Nem iszom és nem dohányzom, de inkább bele sem gondolok mi lett volna ha igen. Jó persze könnyű azt mondani, h le kell szokni. De nagyim a kisnyugdíjból hagy ne tegye le az egyetlen élvezeti cikket amit használ. Mindenkinek van vmi függősége ami igazából haszontalan, de az illető élvezi. Cipő, táska, cigi, alkohol, cukorka, bulvár lapok . . . nekem az édesség, leginkáb csokoládé formájában. :)

És akkor jön a mocskolódás, h mi nem becsüljük amit kaptunk és igen most nehéz, de majd nemsokára jobb lesz. Először is, megbecsülöm amit kaptam, de azt a családomtól kaptam nem az államtól. Anyukám és a nagyszüleim tettek meg azért mindent, h jó életem lehessen. Másodszorra pedig kérdezném, h "mikor"? Én nem (csak) a mostani kormányt nem szívlelem, ez nem az elmúlt pár évben romlott csak le, hanem folyamatosan csak épp most kicsit rohamosabb tempóban lett sz*r a helyzet és  kezdett betelni az a bizonyos pohár. És maradtam volna én ha láttam volna halvány esélyt arra, h ez változni fog, jobb lesz csak 1-2-3 év. Maradtam volna  a munkahelyemen, ráadásul nekem mondhatni biztos állásom volt. Én még örülhettem, h hó végére nullára jöttem ki és nem mínusz 50ezerre. De nem láttam, h jobb lehetne. Akkor miért maradjak? Annak sem láttam értelmét, h bármibe is belevágjak és küzdjek, mert amíg nincs nemzeti összetartás addig nem is fog sikerülni helyrerakni a dolgokat. És még itt Angliában is azt látom, h magyarok tesznek keresztbe magyaroknak. Minden más nemzet összetart kivéve a magyart.

Még mindig magyarnak mondom magam, hiszen annak születtem és nagyon sok dologra lehetünk büszkék. De abban a folytogató légkörben már nem tudtam tovább élni. Jött a lehetőség és éltem vele. Szép dolog a mártírkodás, de nem hiszem, h azért lenne jobb a mostani vagy a jövő generációjának, mert nem tudom fizetni a számlákat esetleg nincs mit ennem (mondjuk van "némi" tartalék amiből 40 kg még simán lemehet, de azt nem éhezéssel szeretném elérni). Azért mert magamat sanyargatom attól senkinek nem lesz jobb. És miért ne jönnék el el jobb élet reményében? Hogy ne kelljen azon gondolkodnom, h most fűtsek vagy világítsak? Esetleg jut szórakozásra, művelődésre, megvehetek egy könyvet. Támogathatom a családomat otthon ha szükségük van a segítségemre, utazhatok, elmehetek vacsorázni a kedvesemmel egy étterembe, mozizhatok a barátaimmal . . . és még jó néhány dolgot tudnék felsorolni.

Szóval igen, eljöttem. És amíg azt látom, h az 5 gyerekes 8 általánost végzett segélyeztetése fontosabb szinte mindennél, addig csak látogatóba megyek haza.